Index Vakbarát Hírportál

Térképen mutatjuk a budapesti agglomeráció túlnépesedését

2023. július 19., szerda 06:39

Számos önkormányzat próbálja fékezni a folyamatot, de a főváros környéki agglomeráció lakosságának növekedése megállíthatatlannak látszik. Annak ellenére, hogy ezeken a településeken egyre komolyabb probléma van nemcsak az oktatási férőhelyekkel, de az alapvetőnek gondolt infrastruktúrával is – fogalmazott a Helix Consulting a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen kiadott népesedési adatai alapján.

A Helix Consulting által készített ábrákon jól látszik, hogy a KSH friss adatai alapján a Budapest környéki agglomeráció túlnépesedése még korántsem állt meg. „Mint az már több forrásból elhangzott; nem is a hely kevés, inkább az infrastruktúra, például az utak, a víz- és csatornahálózat, az egészségügyi ellátórendszer, az óvodai és iskolai férőhelyek száma nem képes lekövetni az igényeket” – mondta Hegedüs Tamás, a Helix Consulting lokációanalitikáért felelős vezetője.

Budapestet nem számolva az agglomerációban mintegy 12–15 ezernél is több ember lakott tavaly decemberben, mint év elején.

Attól függően, hogy az agglomerációhoz kizárólag Pest vármegye településeit számítjuk hozzá, vagy azt a nehezen meghatározható, de lényegesen nagyobb térséget, amire a főváros vonzereje kiterjed, ahonnan például tömegek ingáznak nap mint nap.

Szinte mindenhol növekedett a lakosság

Az adatok szerint Budapestről ugyanakkor mintegy 6000 ember költözött el tavaly – nem mind az agglomerációba.

„A főváros minden előnyét nehéz felsorolni, az agglomeráció pedig korábban mindezt ígérte, a nagyvárosi lét hátrányai nélkül. Bár mára a helyzet sok szempontból nem igaz, és épp a túlnépesedés miatt Budapest környéke mára számos csalódást okozhat a csak azért is odaköltözőknek, a trend még nem látszik megtorpanni” – ismertették.

Lényegében – Dunakeszi kivételével – nincs olyan járás a főváros környékén, amelyben az elvándorlás és odavándorlás egyenlege ne pozitív lett volna, így ebben a tekintetben a lakossága ne növekedett volna.

Végezetül az adatokat úgy összegzik, hogy leggyorsabban a gödöllői (1,41 százalék, +2208 ember) és a gárdonyi (1,79 százalék, +661 ember) járások népessége emelkedett, míg legkevésbé a már említett dunakeszi járásé (–0,3 százalék, –259 ember).

Rovatok