Index Vakbarát Hírportál

Sokan használják az Árfigyelőt, a kereskedők azonban nem rajonganak érte

2023. július 20., csütörtök 11:23

Már most több mint 35 millió letöltésnél tart a július elején indult árfigyelő rendszer, míg a listázott élelmiszerek ára 5,4 százalékkal csökkent.

A Gazdasági Versenyhivatal és a Gazdaságfejlesztési Minisztérium Árfigyelőjét már az indulását követő első két hétben több mint félmillió látogató kereste fel, ahol 35 millió letöltést végeztek el – írja a Magyar Nemzet.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) kimutatása szerint a 2023. július 1. és július 12. közötti időszakban a figyelt 62 termékcsoportból 55-ben csökkentek a termékek átlagárai, átlagosan 5,4 százalékkal.

Ami a minisztérium becslése szerint mintegy 0,5 százalékponttal járulhatott hozzá a hazai infláció mérséklődéséhez – közölte a lappal a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kommunikációs osztálya.

A GVH szerint tehát az első két hét tapasztalatai azt mutatják, hogy az Árfigyelő a piaci verseny fokozásához, valamint az árak csökkentéséhez is hatékonyan hozzájárul, ezáltal pedig az infláció letöréséhez.

A lap belső szakmai információkra hivatkozva azt írja, hogy a kereskedők egyelőre nem szeretik a rendszert, mivel az adatokból kiderül, kinek milyen árképzési politikája van, és azok mennyire vannak összhangban a láncok úgynevezett imázskampányaival.

A GVH azt is közölte, hogy az árfigyelő rendszer továbbfejlesztése folyamatosan zajlik. A tervek szerint a jövőben szabadon összeállítható és elmenthető bevásárlólista is készíthető lesz a weboldalon, valamint egy kalkulátor is segíti majd a fogyasztókat.

Rovatok