Index Vakbarát Hírportál

Minden negyedik magyar szülő aggódik, hogy nem futja a gyerek tanulmányaira

2023. július 24., hétfő 12:56

„A tanulmányok költségeinek fedezésére való felkészülés a gyerekek megtakarításának alig célja, ez alapvetően a szülőre, annak előre látására hárul” – jelezte megrendelt kutatásában az OTP Junior. Az elemzésből kiderült, hogy minden negyedik magyar szülőt nyomasztja, hogy nem fogják tudni kellőképpen támogatni az utódjaikat.

Megannyi kérdés, válaszút, nehézség és félelem merül fel a gyermek továbbtanulása kapcsán, amelyeket szülőként egyedül vagy a gyermekkel közösen kell megoldani. Ezek közé tartozik, hogy vajon elégedett lesz-e a gyermek a választott úttal, és hogyan lesz pénz a képzésre?

Minden jövőre vonatkozó komolyabb döntésnél érzékeljük a kockázatot, aggódunk, hogy nem jól döntünk, vagy nem lesz meg a döntés hozadéka, jelen esetben nem tudtunk olyan irányt választani, ami elégedetté tenné a gyerekünket, és ami biztosítja az önálló egzisztenciáját

– mondta Törőcsik Mária. A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar marketingprofesszora és egyben trendkutatója szerint nem feledkezhetünk meg arról, hogy a gyerek taníttatása ma egyre nagyobb terhet ró a családokra, így ez mintegy befektetésként funkcionál. Ennek az eredményét persze a gyerek ambíciói, teljesítménye befolyásolja, értékét pedig majd az életpályája adja meg – fűzte hozzá a trendkutató.

Amit a szülő leginkább kézben tud tartani, az a felkészülés. A tanulmányok költségeinek fedezésére való felkészülés a gyerekek megtakarításának alig célja, ez alapvetően a szülőre, annak előre látására hárul

– jelezte a szakértő, hozzátéve, hogy a kutatásban részt vevők több mint fele küzd valamiféle dilemmával és félelemmel a témával kapcsolatban. Köztük a leggyakoribb aggodalom, hogy:

A szülők többsége segít a döntésben

Az OTP Junior által megrendelt, 18–45 év közöttiek körében végzett felmérésben megkérdezett szülők majdnem ötöde hagyja, hogy gyermeke teljesen önállóan döntsön a továbbtanulásról, míg

KÉTÖTÖDük KÖZÖSEN HATÁROZ A FIATALLAL, ÉS CSUPÁN 7 SZÁZALÉKUK VALLJA, HOGY SZÜLŐKÉNT EGYEDÜL HOZZÁK MEG A DÖNTÉST, HELYETTÜK.

A szülők 40 százalékának az a legfontosabb, hogy a gyerek azt a szakirányt válassza tanulmányai során, amely valóban érdekli. Minden negyedik szülőnek a lényegi szempont az, hogy a fiatalok a képességeiknek és készségeiknek megfelelően szánják el magukat. A szülők 16 százalékának pedig a gyermek későbbi biztos megélhetése jelenti a prioritást. 

Törőcsik Mária kifejtette: „Mind a felsőfokú, mind a középfokú tanulmányok folytatásáról hozott döntés a családok többségénél tehát értelemszerűen közös választás, hiszen ennek kihatása több területen is hosszabb távra érvényes, és ebben a szülő éppúgy érintett, mint a gyerek. Fontos ezenkívül a kortárs hatás is, hiszen a fiatalok egymás között is megvitatják a lehetőségeket, befolyásolják egymás terveit.”

A tanárok iránymutatása is számít

A szakértő arra is kitért, hogy komoly szerepe lehet persze egy-egy példaértékű tanárnak is az irányválasztásban. Szerinte a felsőfokú tanulmányoknál a fiatal saját döntése mutatkozik meghatározónak a közös döntések mellett. Nem tartja véletlennek azt sem, hogy az egyetemek ma már rendszeresen vizsgálják a továbbtanulási döntések szerkezetét, a szakok, az egyetemek megválasztásának szempontjait, hiszen látszik, hogy ez egy komplex folyamat, a döntés több szereplő közreműködésével születik meg, ami végső soron az oktatási intézményekre is kihatással van.

Meglepő eredmény a kutatásban, hogy a kiválasztási szempontok között alig jelenik meg az, hogy a gyerek neves egyetemen tanuljon tovább, amiből az sugárzik, hogy a diploma megléte fontosabb, mint annak esetleges minősége

– világított rá a trendkutató. Az elemzésben arra is rámutattak, hogy a családok számára az is fontos kérdés, ha lehetősége van a családnak rá, hogy itthon vagy külföldön kezdje meg tanulmányait a gyerek.

A megkérdezett szülők közel harmada bele szeretne szólni, hogy gyereke melyik országban tanuljon tovább, 34 százaléka pedig nem akarja befolyásolni ezt a döntést

– derült ki a kutatásból. Azok között, akik hatást gyakorolnának a fiatalra ebben a témakörben, inkább a hazai tanulás preferálják (18 százalék). Persze mindezekhez elengedhetetlen egyfajta anyagi tervezés is. A felmérés szerint a válaszadók 35 százaléka készül fel anyagilag, és tesz félre pénzt gyermeke továbbtanulásának támogatása céljából, míg 12 százalék nem tudja ezt finanszírozni – jelezték a kutatást elemző szakértők.

(Borítókép: Karl-Josef Hildenbrand / picture alliance / Getty Images)

Rovatok