Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: Szoros nukleáris ipari együttműködésről született magyar–japán megállapodás

2023. július 26., szerda 13:33 | aznap frissítve

Megegyezés jött létre Magyarország és Japán között a nukleáris ipari együttműködésről, amelynek fő célja, hogy az atomenergia továbbra is hangsúlyos eleme lehessen a két ország energiastratégiájának – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Tokióban.

A tárcavezető a japán gazdasági, mezőgazdasági és külügyminiszterrel folytatott tárgyalásait követően rámutatott, hogy Magyarországhoz hasonlóan a kelet-ázsiai ország is nagyban támaszkodik a nukleáris energia békés célú felhasználására.

Egy szoros nukleáris ipari együttműködésben állapodtunk meg, amelynek célja az, hogy ezt az olcsó, biztonságos, környezetkímélő energia-előállítási formát továbbra is hangsúlyosan vehessük figyelembe a saját nemzeti energiastratégiáinkban

– jelentette be.

„És biztosítani tudjuk azt, hogy a nukleáris energiával kapcsolatban csak racionális, józan észre alapuló nemzetközi viták lehessenek, és végre szűnjenek meg az ideológiai vagy érzelmi támadások a nukleáris iparral szemben” – tette hozzá.

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy szóba került a geopolitikai helyzet is, mivel bár regionális háború zajlik Ukrajnában, az súlyos globális kihatásokkal is bír, következményei még Japánban is érezhetők.

Itt is elmondtam a tárgyalópartnereinknek, hogy Magyarország érdekeivel ellentétes lenne, hogyha a világ újra blokkokba szerveződne

– tudatta. 

Majd hangsúlyozta, hogy hazánk ezért is támogatja például a NATO együttműködését a csendes-óceáni térség országaival, ezért pártolja, hogy a NATO–Japán-kapcsolat koordináltabbá, szorosabbá váljon, és a kormány ezért dolgozik a minél eredményesebb magyar–japán együttműködés megteremtésén.

Fontos gazdasági partner Japán

A miniszter közölte, hogy több vállalat és a Japán Üzleti Szövetség (Keidanren) vezetőivel is találkozott. Ennek kapcsán emlékeztetett, hogy a japán cégek a hetedik legnagyobb beruházói közösséget alkotják Magyarországon, nélkülözhetetlenek voltak az utóbbi években a gazdasági növekedés fenntartásában.

Üdvözölte, hogy tavaly elérte a 940 millió dollárt, és ezzel megdőlt a Japánba irányuló magyar kivitel rekordja, ráadásul idén további 30 százalékos növekedést regisztráltak. Kiemelte, hogy a kelet-ázsiai ország fontos célpontja a magyar élelmiszeripari exportnak, fontos ellátók a hazai cégek például a borsót, a napraforgót, a kacsahúst és a libamájat illetően is.

Fontos eredménynek nevezte, hogy sikerült korábban megegyezni arról, hogy az állatok körében kitört vírusok esetében csak az érintett térségekből tiltják meg az exportot, így sokkal rugalmasabbá válhat a baromfi- és a sertéshús kivitele a következő időszakban.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy nincsen vitás kérdés Budapest és Tokió között, ami segíti a gazdasági kapcsolatok folyamatos fejlődését, sőt hamarosan konzuli képviseletet nyit Magyarország Oszakában.

Rovatok