Index Vakbarát Hírportál

Erőre kaphat a magyar gazdaság a jövő évben, és eltűnhetnek a megszorítások

2023. július 27., csütörtök 13:52

Kovács Árpád szerint van esélye arra, hogy 2024 a költségvetési törvényben foglaltakhoz hasonlóan valósul meg, és hogy nem lesz szükség megszorításokra, mert erőre fog kapni a magyar gazdaság.

„Egyetlen költségvetés sem kőbe vésett. A magyar sem. A kormány számításai a 2024. évi költségvetés készítésekor 4 százalékos gazdasági növekedést, 6 százalékos inflációt és 86 ezer milliárdos társadalmi össztermék elérését vették alapul. A nemzetközi és hazai szakértői várakozások ennél pesszimistábbak. A teljesülési kockázatokra a Költségvetési Tanács is felhívta a figyelmet. Megjelölte ennek mind a bevételi, mind a kiadási oldali tényezőit” – mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke az uzlet.hu portálnak.

Kovács szerint a várttól elmaradó növekedés kisebb adóbevételekhez vezethet, miközben a tervezett európai uniós források beérkezése tovább halasztódhat. A közgazdászprofesszor azt mondta, hogy kockázatot jelent az is, ha a Nemzeti Banknak a forint árfolyama védelmében tett lépéseivel összefüggő 2023-as veszteségtérítésével kapcsolatos, az Európai Központi Bank jóváhagyását is kívánó törvénymódosítás elmarad, mert így újabb teher nehezedik a büdzsére.

Mindezek azonban egyelőre csak kockázatként velünk élő lehetőségek. Amennyiben bekövetkeznek, akkor nyilvánvalóan át kell gondolni a költségvetés vállalásait is. A kormánynak azonban megvannak az eszközei, hogy minderre előre látóan felkészüljön, s a körülmények kedvezőtlen, a megalapozó számításaitól eltérő alakulása esetén – akár a háború okozta vészhelyzeti szabályok alkalmazásával – beavatkozzon, s az ország működőképességét tartalékai mozgósításával, egyes kiadási tételek megkurtításával, átcsoportosításával biztosítsa

– mondta Kovács Árpád, hozzátéve, hogy a költségvetés ismétlődő „átírása” azonban mindenképpen gyengíti annak társadalmi-gazdasági „iránytű” szerepét. „Viharban, ködben” pedig épp erre van szükség.

Egy ilyen, kedvezőtlen körülményekhez alkalmazkodó forgatókönyv azonban – hangsúlyozom – remélhetőleg csak elméleti lehetőség. Elemzői egyetértés van abban, hogy 2023 technikai recessziót hozó első fél évéhez képest fokozatosan erőre kap a növekedés

– tette hozzá. 

Mint mondta, bíztató, hogy a külkereskedelmi mérlegben és a folyó fizetési mérlegben is olyan mértékű javulás van, amely a korábbi várakozásokat meghaladja: mindkét egyenleg pozitív, és az infláció letörése is felgyorsul.

Kovács Árpád úgy látja, hogy van esély arra, hogy a jövő év a költségvetési törvényben foglaltakhoz hasonlóan valósulhat meg, nem lesz szükség újabb megszorításokra, és a jóléti ígéretek megvalósíthatók lesznek.

A szakember szerint a forint árfolyama elválaszthatatlan a gazdaság általános állapotától. „A 2024-es költségvetés 381 forintos árfolyammal számol, manapság a forint ennél jobb erőben van. Nekünk se jó, hogy ma egész Európában gyenge a gazdasági növekedés, hiszen a háború ellehetetlenítette az Oroszországgal kialakított, együttműködésre építő, jelentős versenyképességi előnyökkel járó termelési modellt” – véli a közgazdászprofesszor. 

Rovatok