Júliusban tovább csökkent az éves infláció az eurózónában, ráadásul ezzel párhuzamosan a GDP meglepetésszerűen növekedett – derült ki az Eurostat legfrissebb adataiból.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően júliusban 5,3 százalékra mérséklődött az éves infláció az eurózónában. Az Eurostat adatai szerint a húsz országot tömörítő közös blokkban a maginfláció – ez az energia- és élelmiszerárakat nem tartalmazza – változatlanul 5,5 százalék volt.
Az infláció havi szinten 0,1 százalékkal csökkent az előző hónapi adatokhoz viszonyítva. Az adatokhoz fontos hozzátenni, hogy:
a GDP (bruttó hazai termék) a zónában a második negyedévben 0,3 százalékkal bővült az előző negyedévhez képest.
Tehát a dezinfláció növekedéssel párosul. Éves szinten 0,6 százalékos a növekedés. Ám némi problémát okoz, hogy az adatok a múlt héten a kilencedik egymást követő, az Európai Központi Bank által végrehajtott kamatemelést követően érkeztek.
A Financial Times beszámolója szerint ezek az adatok az euróövezeti gazdaság puha landolásának reményét erősítik.
Magyarországon júniusban a fogyasztói árak átlagosan 20,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a bruttó hazai termék volumene az idei év első negyedévében a nyers adatok szerint 0,9 százalékkal csökkent, ezzel technikai recesszióba taszítva az országot.