Index Vakbarát Hírportál

Erre a határidőre nagyon figyeljen, ha SZÉP-kártyája van

2023. július 31., hétfő 13:45

Augusztustól 650 ezer forintra emelkedik a SZÉP-kártya kedvezményes kerete, és ezentúl élelmiszerre is felhasználható lesz – írja közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. A jelenlegi inflációs környezetben pedig jól jön az élelmiszerre költhető plusz pénz, hiszen a reálbérek érdemi csökkenése látszik az eddigi hónapokban – jelezte lapunknak Regős Gábor, a Makronóm Intézet vezető elemzője.

Augusztustól nemcsak az élelmiszerek 15 százalékos akciózása, hanem a SZÉP-kártyát érintő kormányzati intézkedések is történnek. 

A Kormány által nyújtott adókedvezménnyel a munkáltatók újabb 200 ezer forinttal tölthetik fel dolgozóik SZÉP-kártyáját, amelyet az év végéig élelmiszervásárlásra is fel lehet használni.

A kormány döntése értelmében 2023. augusztus 1. és 2023. december 31. között a munkáltatók a jelenlegi kereten felül a SZÉP-kártyára egyszeri, legfeljebb 200 ezer forintos többletösszeget utalhatnak dolgozóiknak.

Így 2023-ban 650 ezer forintra emelkedik a rendkívül kedvező adó- és járulékfizetés mellett adható munkavállalói elismerés keretösszege, valamint ebben az időszakban a SZÉP-kártyákon rendelkezésre álló összegeket a családok hidegélelmiszerek vásárlására is felhasználhatják.

Nem dobja meg az inflációt

Felreppentek olyan aggodalmak is, hogy az inflációt megemeli a kormány új intézkedése, azonban Regős Gábor szerint ettől nem kell tartani. A Makronóm Intézet vezető elemzője szerint kettő hatást fejt ki a Szép-kártyáknál élesedő változás: a turizmus-vendéglátásban megjelent kereslet egy részét átirányíthatja a kiskereskedelembe, másrészt pedig jelenthet egy előre hozott fogyasztást, amit esetleg később költenénk el a turizmusban, azt előbb elköltjük a kiskereskedelemben.

A jelenlegi inflációs környezetben pedig jól jön az élelmiszerre költhető plusz pénz, hiszen a reálbérek érdemi csökkenése látszik az eddigi hónapokban 

– jelezte az Indexnek a közgazdász. Egy fontos határidőre is felhívta olvasóink figyelmét a szakértő: a tavaly október 15-e után feltöltött egyenleget egy éven belül fel kell használni, ellenkező esetben a bank 15 százalékos díjat von le belőle minden év március 20-án, illetve szeptember 20-án – figyelmeztetett.

A SZÉP-kártya keretének megemelése bővíti a turisztikai keresletet, a felhasználás kibővítése pedig számottevően növeli a családok vásárlóerejét.

Az intézkedés jelentősen növeli a fogyasztást, segíti az élelmiszeripart, végső soron hozzájárul a magyar gazdasági teljesítmény növekedéséhez és a munkahelyek megvédéséhez.

Rovatok