Index Vakbarát Hírportál

Lázár János elnézést kért a magyar kormány nevében

2023. augusztus 3., csütörtök 14:42

Az építési és közlekedési miniszter egy interjúban kért elnézést a MÁV-nál az utóbbi időben történt késések és balesetek miatt. Egyben reagált Vitézy Dávid korábbi közlekedési államtitkár kritikáira is, továbbá bejelentette, hogy egy 6000 milliárd forintos felújítási programot terjesztenek a kormány elé.

„Mindenkinek tisztán kell látnia, hogy az elmúlt negyven évben nagyon komoly forráskivonás történt a Magyar Államvasutaknál (MÁV), ennek a forráskivonásnak a következménye, hogy hiányosságok vannak” – mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter a vg.hu szerint a hódmezővásárhelyi Rádió7-ben, miután augusztus elejétől tíz vasútvonalat zárt be a vasúttársaság.

Mint mondta, a MÁV-nál jelenleg hiánygazdálkodás van, és ez balesetveszélyt eredményez. Elismerte, hogy a balesetek kockázata az elmúlt egy-másfél évben megnőtt.

A kormány nevében elnézést kérek azoktól, akik személyi sérüléssel járó balesetet szenvedtek, de azoktól is, akik késést szenvednek

– fogalmazott

Hozzátette: ha miniszterként úgy látja, hogy egy vonaton nem tudják 100 százalékban garantálni a biztonságot, akkor dönthet úgy, hogy inkább leállítja azt. Ez történt a 10 vasútvonal bezárásakor is, amikor fontosnak tartotta a vidéki szárnyvonalakat, de a biztonság volt számára az első. 

Lázár János azt is elismerte, hogy e döntés miatt az országgyűlési képviselők is joggal háborodnak fel, de nekik is meg kell érteniük, hogy a biztonság az elsődleges, a 2010 előtti időszakhoz képest annyiban más a helyzet, hogy senkit nem hagynak ott.

A költségekről azt mondta: korábban ezek a szárnyvonalak 1,2 milliárd forintba kerültek, a buszos szolgáltatást most 500 millióba kerül, de nem ez volt a döntő szempont.

Vitézy kritikái, 6000 milliárdos fejlesztési program, KRESZ-módosítás, zéró tolerancia

Lázár János – vélhetően Vitézy Dávidnak üzenve, aki többször is kritikát fogalmazott meg a MÁV-val szemben az utóbbi időben – azt mondta: „ha valaki vonatpárti, inkább együtt kellene működnie, ahelyett, hogy felnagyítaná a problémákat”. 

Mint mondta, azért harcol, hogy felújítsák a vasúti pályákat, és új járműveket szerezzenek be, de ez  rengeteg pénzbe kerül. Az erről szóló terveket augusztus 20-én viszi a kormány elé, összesen 6000 milliárd forintra lenne szükség, de ezt csak külső segítséggel (uniós források, pénzpiaci eszközök) bevonásával tudnák fedezni, a költségvetésből nem. 

A programból a vasúti pályákat újítanák fel, valamint új járműveket is beszereznének.

Beszélt arról is, hogy a budapesti déli körvasútnak mindenképp meg kell épülnie, és arról is, hogy az ősszel történhet meg a KRESZ módosítása, amelyről korábban kiderült, hogy a minisztérium már vizsgálja a lehetőségeit.

A zéró tolerancia lehetséges felülvizsgálatáról beszélve azt mondta: senki sem akarja, hogy ittasan lehessen vezetni Magyarországon, viszont a tűréshatárokról lehet beszélni. Szerinte azt kell meghatározni, hogy az ittasság milyen fokú alkoholfogyasztás után áll be. 

Rovatok