Index Vakbarát Hírportál

A kormány intézkedései után padlót fogott egy alapélelmiszer ára

2023. augusztus 3., csütörtök 13:50

Bruttó beszerzési áron kell értékesíteniük a boltoknak a tojást, ami bekerül a 15 százalékos akciózási körbe is. Mindezek fényében talán nem is annyira meglepő, hogy egyetlen nap alatt, hétfőről keddre közel 30 százalékkal zuhant a termék ára.

Mint korábban az Index is megírta, az egyes élelmiszerekre vonatkozó hatósági árak kivezetésével új szabályok lépnek életbe, amelyek szerint a korábbi árstopos termékek árképzésénél – miként a kötelező akciózásnál – is a megelőző 30 nap legalacsonyabb beszerzési ára lesz az irányadó, szeptember 30-ig a korábbi hatósági áras termékek esetében a kereskedő által alkalmazandó bruttó kiskereskedelmi ár a beszerzési árnál nem lehet magasabb. Sőt, a szabályozás értelmében a kereskedőknek legalább 2, eddig árstopos terméket legalább 15 százalékkal olcsóbban kell adniuk.

Az Árfigyelő adatai szerint hétfőn még a 10 darabos kiszerelésben legalacsonyabb áron kapható tojás darabára 63 forint volt, ez keddre 45 forintra mérséklődött – jelezte az Index megkeresésére a Gazdasági Versenyhivatal. Ezzel egyetlen nap alatt közel 30 százalékkal zuhant a tojás ára.

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL ADATAI SZERINT JÚNIUSBAN A 10 DARABOS TOJÁS átlagosan 894 FORINTos fogyasztói áron volt kapható.

Jó ideje csökken a tojás termelői ára 

Pákozd Gergely, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetség alelnöke lapunk érdeklődésére megosztotta, hogy húsvét óta folyamatosan észlelhető a termelői és a csomagolóhelyi árak csökkenése. Ennek oka a tojásfogyasztás szezonalitásában fedezhető fel, a terméket ugyanis leginkább a tavaszi és téli ünnepekkor, valamint az őszi időszakban keresik a fogyasztók. A nyarat kínálati piac és jellemzően túltermelés jellemzi, ami hajtja az árak mérséklődését. A madárinfluenza idején jelentősen megugrott a kereslet a tojás iránt, a hiány pedig az árak emelkedéséhez vezetett – emlékeztetett.

Az Agrárközgazdasági Intézet árinformációs rendszere alapján a ketreces tartásból származó 10 darabos kiszerelésben kapható étkezési tojás (M+L) csomagolóhelyi értékesítési darabára június első hetében 60,51 forint volt, július második hetére már csak 54,10 forint. A mélyalmosé ugyanebben az időszakban 65,60 forintról 47,56 forintra mérséklődött. 

Jelentős a verseny a piacon

Több száz tojástermelő vállalkozás van az országban, és éles a verseny az európai piacon is – közölte az alelnök, aki arra is rávilágított, hogy lehetnek olyan termelők, akik csökkentik kapacitásukat, vagy ha nem tudják a költségeiket hosszú távon sem csökkenteni, akkor legrosszabb esetben megszüntetik a tevékenységüket. Ez az ország ellátása szempontjából egyáltalán nem előnyös, mivel a belföldi fogyasztás kielégítéséhez is importra szorulunk. Emiatt fontos lenne az önellátási hányad növelése, ami Pákozd Gergely szerint a megfelelő jövedelmezőség biztosításával érhető el. 

Az ágazat számára jelenleg nagy kihívást jelent az ukrán tojásimport, amelyet a kedvezőbb előállítási költségek miatt olcsóbban tudnak kínálni az európai piacon. 

Ismertette azt is, hogy a tojás önköltségének körülbelül 70 százalékát a takarmány ára teszi ki. Az alapanyagárak jelentős enyhülést mutatnak, például a búza olcsóbb lett tavalyhoz képest; egyelőre az időjárás kedvez a kukoricának, amelynél szintén bíznak az előző évinél alacsonyabb árakban.

Megjegyezte, hogy a tojástermelés energiaintenzív ágazat. A termelők egy része tőzsdei áron tudott szerződni, ám akadtak olyanok is, akiknek nem volt lehetőségük erre, így fix áras szerződésekkel rendelkeznek. Éves megállapodás esetén a magas ár egész évre érvényes lehet. Az előrejelzések szerint jóval alacsonyabb áron tudnak majd a jövőben energiaszerződéseket kötni, ugyanakkor ahogy a közelmúlt is bebizonyította, ehhez nem árt némi szakértelem – fűzte hozzá. 

Érinti a tojástermelőket is az EPR-díj

Az alelnök kitért arra is, hogy a tojástermékeket jellemzően papírba csomagolják. Eddig 19 forintos termékdíjat fizettek kilogrammonként, azonban a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR-rendszer) bevezetésével 170 forintot meghaladó díjjal kell számolniuk. Arról, hogy a növekvő teher miként jelenik meg majd az árakban, kifejtette:

Ez egy új elem, még magával a befizetéssel, a megvalósítással kapcsolatban is sok a kérdés. Mindenki tanulja, változások is vannak a rendeletben, ezért egyelőre nehéz kijelenteni, hogy mindez jár-e majd áremelkedéssel. 

Ugyanakkor Pákozd Gergely szerint az intézkedés érinteni fogja a termelőket, a költségnövekedést valamilyen módon kompenzálniuk kell majd a jövedelmezőség romlásának elkerülése érdekében.

(Borítókép: ljubaphoto / Getty Images Hungary)

Rovatok