Index Vakbarát Hírportál

Csalókra figyelmeztet a GVH az árfigyelő miatt

2023. augusztus 5., szombat 15:28

Az online árfigyelőre megtévesztésig hasonlító mobilapplikációval próbálják félrevezetni internetes csalók a fogyasztókat – figyelmeztetett szombati közleményében a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

A Gazdasági Versenyhivatal felhívta a figyelmet arra, hogy senki ne töltse le az ingyenes alkalmazást, akik pedig letöltötték, haladéktalanul töröljék azt a mobilkészülékükről.

A GVH megtette a szükséges polgári- és büntetőjogi lépéseket a kalózalkalmazás terjesztői ellen, kezdeményezte az illegális mobilapplikáció eltávolítását a Google és az Apple alkalmazásáruházaiból, valamint hivatalból eljárást indított a fogyasztók megtévesztése miatt – emelték ki.

Jelezték, hogy az árfigyelő hivatalos mobilapplikációjának kifejlesztése folyamatban van.

A közlemény szerint rendkívül népszerű és eredményes a Gazdasági Versenyhivatal által működtetett online árfigyelő rendszer: a július 1-jei indulás óta az egyedi látogatók száma már megközelíti az 1 milliót, a Pulzus Kutató pénteken publikált felmérése szerint pedig alig egy hónap alatt több mint 6 millióan értesülhettek a www.arfigyelo.gvh.hu címen elérhető rendszerről.

Mint írták, az árfigyelőt kifejlesztő munkacsoport folyamatosan dolgozik a rendszer továbbfejlesztésén. A következő hetekben várható több olyan fejlesztés élesítése, amely még hatékonyabbá teheti az árfigyelő rendszer működését.

Hamarosan szabadon összeállítható és megosztható bevásárlólista segíti majd a fogyasztókat. A felhasználói igényeknek megfelelően fejlesztjük a megjelenítés, illetve a szolgálatás térképes funkcióját is. Ezzel párhuzamosan a fogyasztói igényeknek megfelelően hamarosan tovább bővülhet a rendszerben szereplő termékek köre is – sorolták.

A csalásról azt írták, hogy a kalózapplikáció az online árfigyelő rendszer illetéktelen, engedély nélküli felhasználása.

A GVH nem adott engedélyt az illegális alkalmazás létrehozójának az árfigyelő rendszer adatainak felhasználására és egyes arculati elemeinek használatára

– fogalmaztak.

Rovatok