Index Vakbarát Hírportál

45 milliárd forintnyi bónusz ütheti a Wizz Air magyar vezetőjének markát

2023. augusztus 6., vasárnap 13:02

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója szerint nem túlzó a jutalom, amelyet akkor kap, ha az elkövetkezendő öt évben megötszörözi a cég részvényeinek értékét. Ha sikerül neki, akkor 100 millió fonttal (nagyjából 45 milliárd forint) gazdagodnak a légitársaság tulajdonosai.

A vállalat közgyűlése jóváhagyta, hogy két évvel kitolják a határidőt, ami alatt 120 fontra kell feltornásznia a vállalati értékpapírok jegyzését. A feladat nem egyszerű, mert a papírok értéke a múlt héten 24 font alatt maradt – írja a HVG 360.

A részvények értékének növeléséhez be kell váljon a Wizz Air növekedési terve, amivel az évtized végére 150-ről 500-ra növelnék a repülőgépek számát.

A bónusz összege jelentős, de nem kivételes, hiszen Michael O’Leary, a Ryanair főnöke nettó 86 millió fontot markolhat fel, ha 2028 közepéig 21 euróra megy fel a részvényár, illetve ha a bevételek elérik a 2,2 milliárdot.

Nagy különbség van aközött, hogy valaki felelős posztot tölt be, és úgy jut jelentős összeghez, hogy semmi különöset nem csinál érte a napi munkáján túl, vagy ha a kemény összeget extra teljesítményhez kötik

– mondta Váradi, akinek alapkeresete tavaly nagyjából 570 ezer font volt. Miként várnák el tőle a sikert, ha nem ösztönzik? – tette fel ezután a kérdést a Wizz Air-vezér, hozzátéve, hogy a jutalék mindössze 1 százalék a 10 milliárd után.

Beszélt arról is, hogy a teljesítményelv az egész társaságra vonatkozik, nemcsak őrá. A stewardessek részesednek abból, amit a fedélzeten eladnak. Szerinte ez a helyes, mert így minden alkalmazott egy irányba húz. 

Rovatok