Index Vakbarát Hírportál

Felfüggeszti egyes járatait az Air France

2023. augusztus 7., hétfő 20:23

Az Air France francia légitársaság hétfőn bejelentette, felfüggeszti a mali és a Burkina Fasó-i fővárosba, Bamakóba, illetve Ouagadougouba tartó és onnan induló járatait. A döntést nem sokkal azt követően hozták, hogy a nigeri junta elrendelte a nigeri légtér lezárását.

A légitársaság döntése várhatóan további nehézségeket okoz az Afrika északi és nyugati térsége fölötti légi közlekedésben, miután a polgárháborúba süllyedt Líbia és a szintén harcok sújtotta Szudán légterét szintén elkerülik a repülőgépek. A belga Brussels Airlines egyik szóvivője azt mondta:

a repülési idő így másfél órától akár három és fél órával is nőhet, valamint elképzelhető, hogy a gépeknek meg kell állni útközben tankolni.

A Flightradar24 online járatkövető alkalmazást működtető cég figyelmeztetett, hogy a nigeri légtérzár miatt jelentősen megnőtt a kontinens légterének azon része, melyet nem vehetnek igénybe utasszállító repülőgépek. 

Bár az Air France részéről elismerték, hogy a cég döntése nyomán hosszabb repülőútra lehet számítani, hozzátették, hogy a Párizs és a ghánai Accra között közlekedő járatokat állandóan üzemeltetni fogják – összegezte az MTI.

Rovatok