Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, hol vásárolják a külföldiek a legtöbb ingatlant Magyarországon

2023. augusztus 11., péntek 19:12

Kevés külföldi vásárol Magyarországon ingatlant, akik mégis, azok jellemzően elsősorban Budapestet, a határ menti településeket és a tradicionális üdülőövezeteket kedvelik.

A magyarországi ingatlanpiacot nem a külföldiek pörgetik. Az év első hét hónapjában az Otthon Centrumnál megfordult ügyfelek 2,6 százaléka volt külföldi állampolgár – közölte Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője az MTI-vel.

A határon túlról érkezett vásárlók közül a németek a legaktívabbak, az OC közreműködésével lebonyolított adásvételeknél a külföldi vevők 30 százaléka érkezett Németországból.

Budapest mellett a Balaton és a Velencei-tó is vonzó a külföldi vevőknek

A külföldieket nemzetiségük alapján összegző tranzakciós listán a szlovákok a második, a románok pedig a harmadik helyen állnak. Ugyanakkor érkeztek vevők Európa számos országából a magyar piacra, és akadt példa Amerikából, Vietnámból, Izraelből, de még Egyiptomból érkezett vásárlóra is – ismertette a közleményben a szakember.

A külföldi állampolgárok jellemzően a közép-magyarországi régiót kedvelik, a kiemelt célpont Budapest.

Itt vett vagy bérelt lakást majdnem minden második külföldi az OC adatai szerint.

A határon túlról érkezettek körében népszerűek a határ menti települések is, például: Vízvár, Babócsa, Murakeresztúr, Lenti. Ugyanakkor szó sincs arról, hogy a határ menti települések ingatlanjait koncentráltan felvásárolnák a külföldiek, inkább elszórt, eseti vásárlások jellemzők.

Az üdülőövezetek szintén a külföldiek kedvelt célpontjai, a Balaton és a Velencei-tó a sláger: Siófokon, Zamárdiban, Gárdonyban is vásároltak az idén külföldiek.

A külföldieket nem érdeklik a panellakások

A közlemény szerint a külföldieket más érdekli az ingatlanpiacon, mint a magyar vevőket: vásárlásnál 52,2 százalék választ használt házat és 35 százalék téglalakást, míg új építésű ingatlanba 13 százalék fektet. A panellakás vásárlása nem opció számukra. Bérlésnél a használt lakások viszik a prímet: a külföldiek 61 százaléka a tégla, 13 százaléka a panel mellett dönt.

Rovatok