Index Vakbarát Hírportál

Jövőre már a levegőben taxizhatnak a franciák

2023. augusztus 17., csütörtök 08:39

Kevesebb mint egy év van hátra a párizsi olimpiáig, ahol a szervezők céljai szerint már elektromos légi taxik is részt vehetnek a közönség utaztatásában az egyes helyszínek között. A KPMG megnézte, mi lenne, ha csendes, a szélesebb közönség számára is elérhető személyi drónok teljesítenének szolgálatot.

A párizsi reptereket üzemeltető ADP-csoport képviselője nemrég nyilatkozott arról, hogy

a 2024-ben megrendezendő Párizsi Olimpiára már napi működésben lévő elektromos légi taxikkal is szeretnék szállítani a közönséget.

Jelenleg még folyik a tesztelése a járműnek, valamint fokozatosan tanulmányozzák, hogy mely lokációnál lesz szükséges vertiportokat felállítani. A vertiportok tulajdonképp a leszállóhelyeket jelentik. 

Ahhoz, hogy megvalósuljon a biztonságos városi légi mobilitás, szükségszerű légifolyosók, valamint leszállóhelyek kialakítása akár épületek, akár közterek mentén, figyelembe véve például a vasútállomások vagy a buszmegállók közelségét – világított rá a KPMG.

Párizs lenne az első

Ezzel az indulással Párizs lenne az első európai város, és talán az első város a világon, amely eVTOL-szolgáltatásokat kínál a vendégek számára.

Párizs után valószínűsíthetően Dubajban 2026-tól lesz választható a légitaxi-szolgáltatás, melyet négy vertiporttal terveznek kiszolgálni.

A KPMG régóta nyomon követi az úgynevezett városi légi mobilitás (urban air mobility – UAM) fejlődését, társadalmi elfogadottságát és gazdasági relevanciáját, hiszen egy olyan technológiai és mobilitási innovációról van szó, mely robbanásszerűen alakíthatja át a nagyvárosi közlekedést és az emberek mindennapjait.

Azt, hogy mekkora gazdasági potenciál van ezen iparágban, mi sem szemlélteti jobban, mint a Morgan Stanley becslése, mely szerint ez a piac 2040-re egybillió dollárra nőhet

– írja elemzésében a KPMG, hozzátéve, hogy a műszaki feltételek adottak, az üzleti modellek elkészültek, világszerte több szolgáltató teszteli már saját prototípusait a nyüzsgő nagyvárosok légterében. Ugyanakkor a nemzetközi és országspecifikus szabályok, melyek a keretet adják majd a légi taxizás működésének, jelenleg még egyeztetés és felülvizsgálat alatt állnak. 

Mindenki az elektromosoktól várja a megváltást 

Érdemes újfent tisztázni, hogy mit nevezünk függőlegesen fel- és leszálló légi járműnek. Az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynökség (European Union Aviation Safety Agency – ESEA) nagyon pontosan meghatározta ezen körbe tartozható járművek attribútumait, így többek között olyan feltételek szerepelnek ezek között, mint a több hajtómű és rendszer, a függőleges fel- és leszálló funkció és az üzembiztos rendszerek és struktúrák.

Egy, a városi légi mobilitással kapcsolatos felmérés eredményeként a megkérdezett európai polgárok 48 százaléka a kibocsátás csökkenését várja el az innovatív városi légi járművektől,

így nem is kérdés, hogy a jelen lévő piaci szereplők kifejezetten az elektromos VTOL légi járműveket állítják a fejlesztések középpontjába. 

Meghajtás és belső tér

A hagyományos helikopterektől az elektromos légi járműveket a motorok és a rotorok darabszáma különbözteti meg leginkább. Az elektromos légi taxik több, akár 6-8 rotorral is fel lesznek szerelve, ezáltal csökkentve a zajszennyezettségét a városnak, hiszen kisebb fordulat alatt is működtethetők a motorok azonos repülési biztonság mellett – mutatta be a jármű paramétereit a KPMG. 

Kezdetben az elektromos légi taxikat pilóta vezetésével szeretnék irányítani, de megannyi kezdeményezés már célul tűzte ki az autonóm légi taxik kifejlesztését. A belső tér kialakítási koncepciójának origójában a kényelem és a biztonság helyezkedik el. Az élményt nagy üvegfelületek elhelyezésével szeretnék fokozni, melyet a fedélzeti szolgáltatások (pl. étel, ital) tehetnek felejthetetlenné.

Rovatok