Index Vakbarát Hírportál

A kormány leleplezte a csodafegyvere teljesítményét

2023. augusztus 18., péntek 14:05

Az indulás óta átlagosan hét százalékkal mérséklődött az az online árfigyelő rendszerben szereplő élelmiszerek ára – tájékoztatott erről a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium szakmai támogatása mellett a Gazdasági Versenyhivatal július elején indította el az online árfigyelő rendszert annak érdekében, hogy a piaci verseny fokozásán keresztül mérsékelje az inflációt – írja közleményében a tárca. A számításuk szerint:

az indulás óta a 62 termékkategóriából 54 termékkategóriában átlagosan 6,7 százalékkal csökkentek az átlagárak.

Július eleje óta az árak csökkenésének több mint 0,5 százalékpontos inflációcsökkentő, illetve mintegy 1,8 százalékpontos élelmiszer-inflációt csökkentő hatása lehetett a KSH inflációs fogyasztói kosarának súlyait figyelembe véve:

A tárca arra is kitért, a zöldségek közül leginkább az újburgonya, a zöldpaprika és a paradicsom árai csökkentek: 46, 35 és 33 százalékkal. A húsfélék közül a pulykamell ára átlagosan 12, a csirkecombé 8 százalékkal lett olcsóbb. Egy hét alatt nagyjából 17 százalékkal csökkent a körte, 10 százalék körüli mértékben a finomliszt és a paradicsom, valamint 7 százalékot meghaladóan a csirkecomb ára.

A Gazdaságfejelsztési Minisztérium szerint az árak csökkenését a kormányzat által június 1-jétől elindított, illetve augusztus 1-jével kibővített kötelező akciózás is támogatta. Az online árfigyelő platform népszerűsége is töretlen, elindulása óta közel 1 millió 50 ezer látogatója volt. Majd beszámolnak arról, hogy az oldalon végzett szabadszavas keresések száma meghaladta az 535 ezret, amelyek során az elmúlt héten a látogatók leggyakrabban a csirkemell, cukor, tej, tojás és olaj szavakra kerestek – zárják közleményüket.

Rovatok