Péntektől bruttó négy forinttal fizetnek majd többet a magyar benzinkutak a gázolajért, ami vélhetően a kiskereskedelmi árakban is látszódni fog.
Szeptember elsején, pénteken tovább emelkedik a gázolaj nagykereskedelmi ára. Bruttó 4 forinttal fizetnek majd többet a benzinkutak a gázolajért, amit várhatóan a kiskereskedelmi árakban is érvényesíteni fognak. A benzin ára pénteken nem változik – írja a holtankoljak.net.
Így az átlagárak péntektől az alábbiak szerint alakulnak:
Szerdán a benzin ára nem változott, a gázolajé viszont bruttó 5 forinttal emelkedett. A gázolaj ára így 651 forint literenként, míg a 95-ös benzin ára maradt 642 forint.
Az Indexnek korábban nyilatkozott Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára, aki elmondta, hogy a drágulás hátterében a forintárfolyam és a kőolaj világpiaci ára húzódhat meg.
Őszintén remélem, ennek nem lesz folytatása, és ebben a tartományban maradnak az árak. A következő néhány napban, hétben az üzemanyagárak forintérzékenyek lesznek. Ha visszaerősödik a devizánk, akkor stagnálhatnak az árak – esetleg csökkenhetnek –, de amennyiben folytatódik a gyengülése, óhatatlanul áremelkedés várható
– tette hozzá lapunk megkeresésére. Mint megírtuk, januártól a kormány által bejelentett jövedékiadó-emelés több mint 40 forintos további emelkedést, vagyis stabil 700 forintos literenkénti árat hozhat. A kormány szerint a jövedéki adót az európai uniós szabályok miatt kell emelni.