Index Vakbarát Hírportál

Kijöttek a friss adatok: továbbra is az energiaipar fűti az áremelkedést

2023. augusztus 31., csütörtök 08:40

Éves, valamint havi szinten is nőttek az ipari termelési árak idén júliusban. Az éves viszonylatban mért növekedés mértékében azonban mérséklődés látható júniushoz képest. Az árak növekedésének kerékkötője továbbra is az energiaipar.

2023 júliusában az ipari termelői árak átlagosan 1,3 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbihoz képest. A belföldi értékesítés árai 19,5 százalékkal nőttek, az exportértékesítéséi 7,6 százalékkal mérséklődtek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A nagy eltérést elsősorban az okozta, hogy az alapvetően hazai piacra termelő, azon belül nagy súlyt képviselő energiaiparban a belföldi értékesítési árak jóval meghaladták az egy évvel korábbiakat, miközben az exportértékesítési árak már csökkentek. Az ipari termelői árak alakulásában az alapanyagok drágulása és az előállítási költségek emelkedése, továbbá a forint euróval szembeni, egy év alatt történt erősödése is szerepet játszott

– fűzött magyarázatot az adatokhoz a KSH.

Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítési árak 0,4, az exportértékesítésiek 1,1 százalékkal nőttek, így az ipari termelői árak összességében 0,9 százalékkal emelkedtek. 

Mérséklődött az áremelkedés üteme

A belföldi értékesítési árak 19,5 százalékos növekedésén belül a 65 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 3,2, a 30 százalékos súlyú energiaiparban (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) – részben a hatósági ár szabályozásának módosításai következtében – 52,0 százalékos volt a drágulás idén júliusban az előző év azonos időszakához képest, míg

az élelmiszeripar értékesítési árai 13,5 százalékkal emelkedtek.

A belföldi értékesítési áraknál csökkenő tendencia látható a júliusi – éves viszonylatban mért adatokhoz –, mint a júniusiban. Bár – ahogy az látható – júliusban is jelentősen nőttek az árak tavaly júliushoz képest, ám ez az emelkedés jócskán elmarad a 2023. június–2022. június viszonylatában mért áremelkedés mértékétől.

Az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül belföldön az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban együttesen 22,9, a beruházási javakat gyártókban 5,9, a fogyasztási cikkeket gyártókban 14,5 százalékkal emelkedtek az árak éves viszonylatban.

Az ipari exportértékesítési árak 7,6 százalékkal mérséklődtek, ezen belül a 90 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 2,1, a 9,8 százalékos súlyú energiaiparban 51,0 százalékkal voltak alacsonyabbak az árak az idei hetedik hónapban, mint tavaly júliusban.

A belföldi értékesítés árai 41,9, az exportértékesítéséi 4,9 százalékkal emelkedtek, így az ipari termelői árak összességében 17,0 százalékkal voltak magasabbak az idei első hét hónapban (január–július) az előző év azonos időszakához képest.

Rovatok