Index Vakbarát Hírportál

Kezd magához térni a hazai autóvásárlás

2023. szeptember 5., kedd 11:42

Az infláció okozta reálbércsökkenés alaposan elvette az emberek autóvásárlási kedvét. Az utóbbi időben ugyanakkor egyre kevesebb külföldi használt autót vesznek a magyarok, ami mindenképp reményre ad okot.

A Datahouse adatai szerint 8977 import használt személyautó kapott hazai rendszámot augusztusban – idézi a JóAutók.hu közleményét a Világgazdaság.

Eszerint a hazai autóvásárlás javuló tendenciát mutat, hiszen 6 százalékkal ugrották meg az augusztusi számok a júliusit. Ugyanakkor a korábbi évek havi 10-11 ezres behozatali átlagától még így is bőven elmarad.

Nem meglepő módon az autópiacot is alapjaiban rázta meg az infláció okozta reálbércsökkenés, és ennek hatása év végéig még biztosan érződni fog a portál szerint.

„A használtautó-import havi értéke augusztusban már csak 7,5 százalékkal maradt el a 12 hónappal korábbitól. Ez jórészt annak köszönhető, hogy tavaly ilyenkor már megkezdődött a behozatal azóta is tartó visszaesése” – magyarázta a közleményben Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója.

Az inflációs nyomás enyhülésével – kedvező forintárfolyam mellett – az év utolsó hónapjaiban már esély van érezhető növekedésre is

– tette hozzá.

A használtautó-import mennyisége az év első nyolc hónapjában összesen 70 937 volt, ami 21 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakában regisztrált 89 476-os értéktől. Ugyanebben a periódusban az újautó-eladások száma 73 870 volt, ami 3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 76 347-es mennyiségnél – idézi a közleményt a Világgazdaság.

Rovatok