Index Vakbarát Hírportál

Hivatalos ajánlatot tett a magyar állam a Budapest Airportra

2023. szeptember 5., kedd 19:54

A reptér megvásárlásával kapcsolatos tárgyalások folyamatban vannak, amint adásvételi megállapodás születik, arról a megfelelő időben értesítjük a nyilvánosságot – írta az Index megkeresésére a Gazdaságfejlesztési Minisztérium azzal kapcsolatban, hogy több sajtóorgánum is tényként kezeli: a kormány hivatalos ajánlatot nyújtott be a budapesti repülőtér megszerzéséhez.

Magyarország hivatalos ajánlatot nyújtott be a Budapest Airport többségi részesedésének megvásárlására – írja a Bloomberg. A tranzakció értéke körülbelül 4 milliárd euró lehet – közölte a lappal egy, az ügyet ismerő személy, aki szerint ezzel véget érhet az évek óta tartó huzavona a repülőtér sorsáról. 

A portál úgy tudja, a magyar állam 51 százalékos tulajdonrészt szerezne, a fennmaradó 49 százalékot pedig egy másik repülőtér-üzemeltető szerezheti meg.

Reagált a minisztérium

A felvásárlás Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter asztalán van. Korábban ezt a kérdést az Indexnek adott interjújában úgy összegezte, hogy „a reptér nemzetstratégiai kérdés, ezért óriási hiba, de talán bűn is, hogy a Gyurcsány-kormány külföldi kézbe játszotta át. Ezt helyre kell hozni, ki kell javítani. Elkezdődtek az egyeztetések, amelyek jelenleg is zajlanak, de ezzel kapcsolatban többet egyelőre nem oszthatok meg.

Legfeljebb annyit árulhatok el, hogy a Vodafone-ügyletnél a Budapest Airport nagyobb falat.

Kedden este, az elsőként a Portfolio által szemlézett hír megjelenését követően lapunk megkereste a Gazdaságfejlesztési Minisztériumot, amely azt közölte, hogy „a reptér megvásárlásával kapcsolatos tárgyalások folyamatban vannak, amint adás-vételi megállapodás születik, arról a megfelelő időben értesítjük a nyilvánosságot”.

(Borítókép: A Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér Fotó: Getty Images)

Rovatok