Index Vakbarát Hírportál

Robban a Booking-bomba: rajtaütés a cég budapesti irodájában

2023. szeptember 6., szerda 11:59

Rajtaütésszerű helyszíni vizsgálat keretében jelentek meg a Booking.com budapesti irodájában a GVH vizsgálói – tudta meg az Index, amit a versenyhivatal meg is erősített. Erre a szervezetnek a gyorsított ágazati vizsgálat során a versenytörvény felhatalmazása alapján, bírói engedéllyel van lehetősége.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) munkatársai rajtaütésszerű helyszíni vizsgálatot tartottak a Booking.com magyarországi központjában az online szállásfoglalás piacán tapasztalt anomáliák ügyében – tudta meg az Index. Értesüléseinkkel a hatósághoz fordultunk, amely megerősítette azokat.

A gyorsított ágazati vizsgálatok során a GVH a versenytörvény felhatalmazása alapján – bírói engedéllyel – helyszíni kutatást (rajtaütést) is tarthat. Ez a hatékony és gyors beavatkozást lehetővé tevő eszköz azt támogatja, hogy a GVH a piaci zavarok feltárásához és kezeléséhez szükséges információkat összegyűjtse

– közölték lapunk érdeklődésére a GVH-nál.

A GVH vizsgálói jelentek meg az ajtóban

Arról tájékoztattak, hogy az elmúlt két nap során a versenyhivatal szakemberei több helyszínre is kiszálltak előzetes értesítés nélkül, hogy adatokat gyűjtsenek az online szálláshely-szolgáltatási piac szereplőitől. Ennek során a GVH vizsgálói – több más helyszín mellett – kedden, illetve szerdán a Booking.com budapesti irodájába is kiszálltak, ahol jelenleg is zajlik az adatgyűjtés.

Az Indexnek megerősítették, hogy a helyszíni kutatás folyamatban van a holland cég budapesti irodájában, ugyanakkor további információt erről nem áll módjukban közölni.

A hivatalnál előrebocsátották: az információgyűjtés lezárultát és az adatok elemzését követően a GVH nyilvános jelentéstervezetben összegzi majd az online szálláshelyfoglalás és a szálláshely-szolgáltatás hazai piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálat eredményeit. Ennek elkészítésére a nemzeti versenyhatóságnak 30 napja van, ami indokolt esetben összesen kétszer 30 nappal meghosszabbítható.


A Gazdasági Versenyhivatalnál nyomatékosították: számukra első a magyar szállásfoglalók és szállásadók védelme, ezért a szervezet gyorsan lépett, és jelenleg is gőzerővel dolgozik a felmerült piaci problémák feltérképezésén és megoldásán. Hamarosan kiderül, hogy torzulhatott-e a piaci verseny az online szállásfoglalási piacon.

Robbant a Booking-bomba

Emlékezhetünk, a versenyhivatal augusztus 24-én indította el gyorsított ágazati vizsgálatát az online szálláshelyfoglalás és a szálláshely-szolgáltatás hazai piacán. A nemzeti versenyhatóság vizsgálata kiterjed annak értékelésére, hogy sérülhetett-e a piaci verseny – többek között – az egyik legnagyobb online szállásközvetítő platform, a holland Booking.com szerződési és szerződésteljesítési gyakorlata kapcsán, amelyről az utóbbi időben folyamatosan érkeztek a piaci jelzések a hatósághoz.

A GVH-hoz érkező piaci információk alapján az elmúlt időszakban számos hazai szállásadó üzletmenetében komoly fennakadást okozott, hogy a Booking.com olyan szerződéses feltételeket alkalmazott, illetve üzleti gyakorlatot folytatott velük szemben, amelyet más szállásadó partnerekkel szemben nem. Így felmerült a gyanú, hogy sérült a szabadpiaci verseny a szállásadók között, ami – különös figyelemmel a nyári szezonra – közvetlenül kihathatott a szállásfoglaló fogyasztókra is.

(Borítókép: Németh Emília / Index) 

Rovatok