Index Vakbarát Hírportál

Lázár János helyettese az Indexnek: Vitézy Dávid nem mondott igazat

2023. szeptember 7., csütörtök 14:45 | aznap frissítve

„Lázár János nagy feladattal bízta meg Vitézy Dávidot, aki gondolkodási időt kért, valamint azt, hogy a sajtót a felkérésről ne tájékoztassuk. Válasz nem érkezett, helyette a Facebookon jelentette be, hogy nem folytatja politikusi munkáját” – nyilatkozta az Indexnek Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium miniszterhelyettese a napokban kirobbant heves szóváltás folytatásaként.

„Elismerem Vitézy Dávid szakmaiságát és a vasút iránti elkötelezettségét. A szavahihetőségében sem kételkedtem. Mostanáig!” – mondta az Indexnek Csepreghy Nándor. Az Építési és Közlekedési Minisztérium miniszterhelyettese ezt azzal kapcsolatban mondta el lapunknak, hogy az elmúlt napokban több szóváltás is történt közte és Vitézy Dávid között.

Komoly ellentétek törtek felszínre

Vitézy Dávid kemény hangvételű Facebook-posztban kommentálta szerdán az Építési és Közlekedési Minisztérium napjainkban meghozott döntéseit. Úgy látja, míg a közvélemény „a közlekedési miniszter kritikátlan Horthy-imádatával és az ebbe igen szégyenletes módon belerángatott Közlekedési Múzeum kiállításán mondott beszédével foglalkozik, addig azért más is történt a közlekedés háza táján”.

A közlekedési szakember több példát is említ annak alátámasztására, hogy a tervezés vagy az engedélyezés leállításával miért és mekkora kár éri az ország közlekedésének fejlesztésében érdekelteket: ilyen volt például a budapesti pályaudvarok fejlesztési koncepciójának visszavonása, vagy éppen a Kőbánya felső és Rákos közötti vasúti szakasz rendbetételének leállítása.

Később erre Csepreghy Nándor úgy reagált, ha Vitézy Dávid az államtitkársága idején fele annyit foglalkozott volna a jelennel, mint a távoli jövővel, most kevesebb bajunk lenne a vasútnál. „Sajnos azonban többet költött látványtervekre és fantasztikus elképzelések kidolgozására, mint a pálya karbantartására, a meglévő járművek felújítására, vagy a kapacitások és a menetrendi álmok egymáshoz illesztésére” – emelte ki, majd azt is hozzátette, Vitézy Dávid a „saját bevallása szerint is több milliárd forintnyi pénzt költött el tervekre, az álmai kidolgozására, pedig a pálya és a járműállomány az ő idejében sem volt jobb állapotban, mint most, és ezek a milliárdok most nagyon hiányoznak a karbantartási büdzséből”.

Nem lehet valaki egyszerre a színpadon és a zsűriben is. Ő államtitkárként mégis ezt a mutatványt hajtotta végre. Amikor pedig a közös munkában tavaly ősszel szerepet szántunk neki, visszautasította, mert ő miniszter akart lenni. Kár személyes sértődöttség miatt az egyik legfontosabb közszolgáltatást támadni. Ennyit a legtöbb lájk sem ér egy Facebook-poszt alatt

– fogalmazott a miniszterhelyettes, amelyre megérkezett Vitézy Dávid válasza is: „a legnagyobb többletkiadást éppen a kormánybiztosként Lázár János által felügyelt tram-train okozza a MÁV-nak, a legnagyobb, éves szinten akár 30 milliárd forintos bevételkiesést pedig a miniszter által lelkesen reklámozott vármegyebérletek bevezetése”. A korábbi időszak terveit és azok költségét illetően megjegyezte, minden ilyen fejlesztési tervezés európai uniós pénzből ment, „azt amúgy sem fordíthatták volna például pályakarbantartásra.”

A közlekedési szakember azt is elmondta, hogy Lázár János érkezése után a minisztérium két fontos fejlesztési projektet is elkaszált, amelyek érezhető minőségjavulást hozhattak volna a vasúti és közösségi közlekedésben:

Csepreghy Nándor nyilatkozatának a személyes részére, Vitézy Dávid szerdán azt mondta, „ez valami lázálom lehet, Lázár miniszter úr soha nem kért fel semmilyen együttműködésre, így aztán olyan beszélgetés is legfeljebb a képzeletükben zajlott le, miszerint én más feladatot szerettem volna”. Végül a volt államtitkár azt üzente: „ne odamondogassanak és visszamutogassanak a minisztériumban, inkább dolgozzanak, mert a magyar vasút szolgáltatásában mindennapos és egyre növekvő problémák vannak”.

Csepreghy Nándor reagált

Csepreghy Nándor csütörtökön folytatta a heves szóváltást. Lapunknak úgy nyilatkozott, hogy elismeri Vitézy Dávid szakmaiságát. Ugyanakkor a szavahihetőségében mostantól már kételkedik:

Eddig is sok ízléstelen, ezáltal a vasutasokkal szembeni tisztességtelen kritikája volt, de most hazudott is.

A miniszterhelyettes szerint tavaly novemberben személyesen Lázár János nevében, „komoly feladattal és felelősséggel bíró megbízását tolmácsoltam neki”. Csepreghy Nándor ezt követően kiemelte az Indexnek, Vitézy Dávid gondolkodási időt kért, valamint azt, hogy a sajtót a felkérésről ne tájékoztassuk.

Válasz nem érkezett, helyette a Facebookon jelentette be, hogy nem folytatja politikusi munkáját. Ott, ahol ezt követően nyilvánvaló sértettsége okán – ha már miniszter nem lehetett – a kívülálló szerepében sértegeti a közlekedéspolitika és a közlekedési cégek vezetőit és volt kollégáit. Nem mondott tehát igazat. Ez és sértettsége minden megszólalását hitelteleníti

– összegezte Csepreghy Nándor. 

Végezetül fontos hangsúlyozni, korábban számos sajtóorgánum megírta, hogy Virág Istvánt, a MÁV vezérigazgató-helyettesét az Építési és Közlekedési Minisztérium menesztette, ám ez nem igaz, ahogy az sem, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keresztapja lenne.

(Borítókép: Csepreghy Nándor. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok