Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: a valaha volt legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházás jön létre Magyarországon

2023. szeptember 7., csütörtök 20:41

A magyar állam pénzügyi támogatásával megvalósuló, valaha volt legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházást jelentette be Magyarországon a Samsung SDI, amelynek köszönhetően több tucat magas hozzáadott értékű munkahely jön létre – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A minisztérium közlése szerint a tárcavezető a Samsung SDI beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a vállalat 22,5 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projektje nyomán majd tovább nőhet az új elektromos akkumulátorok kapacitása és biztonsága a gyártás gazdaságosságának javulása mellett. Mint mondta:

Ehhez az állam 5,5 milliárd forint támogatást ad, így segítve elő többtucatnyi magas hozzáadott értékű munkahely létrejöttét.

Ez a kormányzat pénzügyi támogatásával megvalósuló, valaha volt legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházás Magyarországon – tette hozzá Szijjártó Péter. Hozzáfűzte: az elektromobilitás ráadásul „az abszolút high-techet képviseli”, ezért ez a beruházás hatalmas hozzáadott értékkel bír.

Beszédében arra is kitért, hogy a cég ezzel hozzájárul a magyar gazdaság dimenzióváltásához, valamint tovább erősíti együttműködését azon hazai egyetemekkel, amelyeken már jelenleg is zajlik elektromos akkumulátoripari és autóipari képzés. Hangsúlyozta: Európa a válság éveit éli, de eközben azonban töretlenül halad előre az autóipar forradalma, az erre vonatkozó politikai döntések megszülettek.

Hazánk számára nemcsak a gazdasági növekedés fenntartása érdekében, hanem a munkahelyek megvédése miatt is kifejezetten fontos, hogy sikeres legyen az elektromos autóipari beruházásokért folytatott versenyben

– figyelmeztetett.

„Mivel a hagyományos autóipar visszaszorul a jövőben, ezért a hagyományos autóipari munkahelyek száma is csökkenni fog, így ha nem vagyunk képesek elektromos autóipari beruházásokat hozni Magyarországra, akkor a magyar emberek tömegesen veszíthetik el a munkahelyüket” – mondta, majd  aláhúzta, hogy Magyarország ban sikerrel szállt be ebbe a versenybe, és épp a mára itt a második legnagyobb cégnek számító, hatezer embert foglalkoztató Samsung SDI hajtotta végre az első beruházást ezen a téren.

A miniszter végezetül arról is beszámolt, hogy a dél-koreai vállalatok a negyedik legnagyobb beruházói közösséget alkotják Magyarországon, a kétoldalú kereskedelmi forgalom pedig az idei év első felében 75 százalékkal bővült, értéke így meghaladta az ötmilliárd eurót.

Rovatok