Index Vakbarát Hírportál

Nem hátrál meg a kormány, megépül a budapesti szuperkórház

2023. szeptember 11., hétfő 20:53

A magyar kormány egy rakat beruházást visszavont a múlt héten, a köznyelvben csak szuperkórházként emlegetett projekt megvalósulása azonban, úgy tűnik, nem került veszélybe.

A Magyar Közlönyből arról értesülhettünk, hogy visszavonják „a Magyarország szomszédságában zajló háború idején a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése érdekében” a 1389/2023. (IX. 5.) kormányhatározatot, ami a Dél-budai Centrumkórház megközelíthetőségének fejlesztéséről szólt.

Az viszont nem változott, hogy az 1,2 millió ember egészségügyi ellátásáért felelős intézmény Budapest XI. kerületének Dobogó nevű városrészében épülhet meg. A Magyar Nemzet annak járt utána, hogy a döntés hogyan érinti a köznyelvben csak szuperkórházként emlegetett beruházás megvalósulását.

A kormánynak továbbra is eltökélt szándéka a DBC felépítése, azonban a körülmények miatt kénytelen átütemezni a projektet, amely így egy későbbi időpontban valósul meg

nyilatkozta a lapnak a projekt előkészítését irányító Bedros J. Róbert, a DBC Dél-budai Centrum Projekt Beruházó és Ingatlanfejlesztő Zrt. igazgatóságának elnöke.

Hozzátette: mivel a külső kapcsolatokat – úthálózat, közművek – a szuperkórház környezetében várható fejlesztésekhez kell igazítani, a tervezést nem lehet százszázalékosan befejezni.

„A munka azonban nem áll meg, csak máshová helyezzük a fókuszt” – hangsúlyozta.

Az elnök tájékoztatása szerint a tervezési folyamat a végéhez közeledik, jelenleg a tervellenőrzés zajlik. Megjegyezte továbbá, hogy a DBC Zrt. párhuzamosan dolgozik a jövőbeni feladat ellátásához szükséges működési szimulációkon.

Elmondása szerint ezek közé tartozik például a liftek, a műtők kihasználtsága vagy a szállító robotok forgalma, illetve megkezdődik az intézményfejlesztés előkészítése is. Elárulta, hogy a cég jelenleg nyolc munkavállalót foglalkoztat, igazodva a megváltozott feladatmennyiséghez.

Bedros J. Róbert arról is tájékoztatott, hogy a DBC Zrt. alapítása óta nyolcmilliárd forintot használt fel, ebben benne vannak az eddig elkészült tervekért kifizetett összegek is.

„Nyilvánvalóan mindenki arra kíváncsi, hogy mikor tud majd betegeket fogadni a Dél-budai Centrumkórház, de senki nem lát a jövőbe. Az ukrajnai háború befejezése meggyorsíthatja a folyamatokat, de majd csak akkor szeretnék új határidőket mondani, amikor már biztosabbat tudunk” – zárta nyilatkozatát a Szent Imre kórház főigazgatója.

Rovatok