Index Vakbarát Hírportál

Az év végén jön a nagy magyar űrmeglepetés

2023. szeptember 12., kedd 19:07

A magyar űrhajósprogram döntő szakaszába lép – jelentette ki Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára, miután Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztossal közösen meglátogatták a négy magyar űrhajósjelöltet Budapesten.

Az államtitkár a kezdeményezést Magyarország számára korszakos programként jellemezte, mivel mind gazdasági, mind tudományos, mint biztonsági szempontból komoly előrelépést jelent. Korábban az Index bemutatta a Magyar Űrhajós Programot (Hunor) és azt a négy űrhajósjelöltet, akik sikeresen teljesítettek a kiválasztási folyamatban. Közülük valaki a Nemzetközi Űrállomáson végezhet kutatómunkát.

A programmal az új generációkat is inspirálhatják, és amikor a második magyar űrhajós is visszatér a világűrből, sokan akarnak majd az ő nyomdokaiba lépni

– világított rá Sztáray Péter, hozzátéve, hogy a HUNOR űrhajósprogram egyben szuverenitási kérdés is, tekintettel arra, hogy azok az országok, amelyek jelen vannak a világűrben, sok szempontból erősítik szuverenitásukat.

Az államtitkár a program egyik fő céljának azt nevezte, hogy „a repülés során magyar műszerekkel, magyar űrhajóssal szerezzünk minél több tapasztalatot”, és ezeket később az űrkutatásban kamatoztathassák.

Az év végén jön a nagy magyar űrmeglepetés

Ferencz Orsolya tájékoztatása szerint várhatóan az év végére a közvélemény számára is kiderül, hogy a négy magyar űrhajósjelölt közül ki lesz az a kettő, aki az Egyesült Államokban folytatja majd a kiképzést. Azonban

az, hogy végül melyik magyar űrhajós repül fel a világűrbe, majd csak a program vége felé tudható meg

– jelezte az űrkutatásért felelős miniszteri biztos az MTI tudósítása szerint. A kormánybiztos közölte, hogy cégek és kutatók egy nyílt felhívás részeként még elküldhetik a space.kormany.hu oldalra az esetleges további kutatási javaslataikat, ahogy azt korábban már többen is megtették.

A miniszteri biztos szerint egy ilyen nemzeti program a benne részt vevő felsőoktatási intézményeknek, kutatócsoportoknak, kutatóhálózatoknak és cégeknek óriási katalizálóerő, hiszen az űrtechnológia, az űripar a 21. század legfejlettebb gazdasági ágazatának alapja. 

Rovatok