Index Vakbarát Hírportál

Megjelent a rendelet, fontos újítás érkezik a napelemeknél

2023. szeptember 14., csütörtök 07:08

A Magyar Közlöny szerda esti számában több rendelet is megjelent a napelemekkel kapcsolatban. Ezek lényege, hogy a kormány jóváhagyta az éves szaldóelszámolás fenntartását, és azt is közölték, milyen részletszabályok mellett történhet meg ez. A döntés könnyítést jelent azoknak, akik napelemet telepítettek vagy telepítenek a háztartásukban.

Az előző héten már írtunk arról, hogy a kormány fontos döntést hozhat meg a napelemesekre vonatkozó éves elszámolásokkal kapcsolatban. Erről a döntésről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is beszélt a szerdai Kormányinfón.

A Magyar Közlöny legújabb számában most meg is jelent az ezzel kapcsolatos szabályozás. A kormány ennek jegyében arról döntött, hogy

fenntartják az éves szaldóelszámolást a napelemesek számára. 

A 427/2023. számú rendeletben egy korábbi szabályozást módosítottak, egészítettek ki azzal a szövegrésszel, hogy „a  háztartási méretű kiserőmű üzembe helyezésének időpontját – bővített háztartási méretű kiserőmű esetén a háztartási kiserőmű egésze tekintetében, a háztartási méretű kiserőmű névleges hatásos teljesítményének bővítése időpontját – követő 10. év végéig a hálózatba összesen betáplált és vételezett villamos energia vonatkozásában éves szaldó elszámolást alkalmaz”. A rendeletben azt is részletesen előírták, hogy mindez kikre vonatkozik.

  1. A háztartási méretű kiserőmű esetén, amely 2023. szeptember 7. napjáig benyújtott igénybejelentés alapján legkésőbb 2026. január 1. napjáig üzembe helyezik,
  2. valamint a bővített háztartási méretű kiserőmű esetén a háztartási méretű kiserőmű egésze tekintetében, amelynek névleges hatásos teljesítményének bővítése 2023. szeptember 7. napjáig benyújtott igénybejelentés alapján legkésőbb 2026. január 1. napjáig megtörténik.

Megjegyezték azt is, hogy „azon háztartási méretű kiserőmű esetén, amelynek üzembe helyezésének időpontjától – bővített háztartási méretű kiserőmű esetén a háztartási kiserőmű egésze tekintetében, a háztartási méretű kiserőmű névleges hatásos teljesítményének bővítése időpontjától – számított 10 év üzemidő 2023. december 31. napjáig letelik, a háztartási méretű kiserőmű üzemeltetőjével mint felhasználóval jogviszonyban álló villamosenergia-kereskedő az  elszámolási időszak utolsó napját követő naptól 2023. december 31. napjáig tartó időszakra szaldó elszámolást alkalmaz a hálózatba összesen betáplált és vételezett villamos energia vonatkozásában”.

Továbbá arról is rendelkeztek, hogy „azon háztartási méretű kiserőmű esetén, amelynek üzemeltetőjével mint felhasználóval jogviszonyban álló villamosenergia-kereskedő 2023. szeptember 7. napján nem éves szaldó elszámolást alkalmaz, a felek közötti elszámolásra a felek megállapodása irányadó”. Emellett azt is előírták, hogy a korábban megjelölt „jogosult 2023. december 31. napjáig” szövegrész helyébe a „2024. december 31. napjáig” módosult, vagyis a napelemesek e tekintetben is könnyítést kaptak. A rendelet szerdán 23 órakor életbe is lépett.

E változások előzménye az volt, hogy a Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté arra kérte Lantos Csaba energiaügyi minisztert, hogy állítsák vissza az éves elszámolást, mivel ennek eltörlése hátrányosan érinthetné azokat, akik háztartási napelemeket telepítettek. Ezt most gyakorlatilag meg is tette a kormány. 

Két másik rendelet is megjelent a díjszabást illetően

Szintén a szerda esti közlönyben jelent meg két másik, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke által kiadott rendelet is. Az egyik rendelet szintén egy korábbi szabályozást (10/2016-os MEKH rendelet) hoz összhangba a a fenti változtatásokkal, és tisztázza azt, hogy miként kell megfizetni a rendszerhasználati díjakat.

Mint írták, „(2a) A (2) bekezdéstől eltérően – a Vhr. 5. § (5)–(5b) bekezdését is figyelembe véve – az elosztóhoz 2023. szeptember 7. napjáig igazolt módon beérkezett létesítési vagy bővítési igénybejelentés alapján 2026. január 1. előtti létesítés vagy bővítés (az elosztói szabályzatban meghatározottak szerint üzembe helyezés) esetében a háztartási méretű kiserőmű üzembe helyezését követő 10 éves időszak végéig (bővítés esetén a bővített háztartási méretű kiserőmű egésze tekintetében a bővítés időpontjától számítva) a mérési intervallumokban mért, irányonként elkülönített és összegzett mennyiségek különbsége alapján kell a forgalomarányos rendszerhasználati díjakat megfizetni”.

A rendelet szerint a különbséget az éves mennyiségek különbsége alapján kell képezni

Azt is előírták, hogy a korábbi szabályozástól eltérően „a forgalomarányos rendszerhasználati díjakat az adott elszámolási időszakban az irányonként elkülönített és összegzett villamosenergia-mennyiségek alapján, irányonként kell elszámolni és megfizetni,

A fentiek 2024. január 1-jén lépnek hatályba. A másik MEKH-rendelet jóval rövidebb, ott egy korábbi szabályozást helyeztek hatályon kívül a rendszerhasználati díjakkal kapcsolatban. 

„A villamos energia rendszerhasználati díjak, csatlakozási díjak és külön díjak alkalmazási szabályairól szóló 10/2016. (XI. 14.) MEKH rendelet és a villamos energia rendszerhasználati díjak, csatlakozási díjak és külön díjak meghatározásának a 2021. április 1. napjával induló árszabályozási ciklusra vonatkozó keretszabályairól szóló 12/2020. (XII. 14.) MEKH rendelet módosításáról szóló 13/2022. (XI. 18.) MEKH rendelet 2. § (1) bekezdése és 12. §-a nem lép hatályba” – írták. 

Rovatok