Index Vakbarát Hírportál

Döntöttek Putyinék: kamatot emeltek

2023. szeptember 15., péntek 16:43

Az orosz jegybank igazgatótanácsa pénteki ülésén 100 bázisponttal, 13 százalékra emelte az irányadó rátát, egyúttal jelezte, hogy a növekvő inflációs kockázatok miatt további kamatemelésekről dönthetnek a következő üléseken.

Az elemzői várakozásoknak megfelelő döntés után kiadott közlemény szerint az orosz jegybank következő ülésein mérlegeli a további kamatemelés szükségességét. A pénzintézet frissített előrejelzése szerint az éves infláció idén 6-7 százalék marad, 2024-ben 4 százalékra lassul, és a továbbiakban 4 százalék közelében marad.

A belső keresletnövekedés meghaladja a kibocsátásbővítési kapacitásokat, emellett a rubel leértékelődése is jelentősen felerősítette az inflációt elősegítő kockázatokat, ezért további monetáris szigorítás szükséges annak érdekében, hogy az inflációt 4 százalék közelében stabilizálják jövőre.

Szeptember 11-i becslések szerint az éves infláció 5,5 százalékra gyorsult a júliusi 4,3 százalék és az augusztusi 5,2 százalék után.

Az inflációs nyomás részben a rubel árfolyamgyengülése miatt erősödött. Az elmúlt három hónapban az árnövekedés mértéke szezonálisan kiigazítva éves szinten átlagosan 9,9 százalék volt. A maginfláció ugyanekkor 8,4 százalékra gyorsult – jegyzi meg az orosz jegybank.

Októberben jöhet a következő lépés

Az orosz jegybank igazgatótanácsa augusztus 15-én tartott rendkívüli ülésén 350 bázisponttal, évi 12 százalékra emelte az irányadó rátát, amit azzal indokoltak, hogy korlátozni kell az árstabilitást kockáztató tényezőket. A belföldi kereslet növekedésének üteme, amely meghaladja a kibocsátásét, erősíti a tartós inflációs nyomást, és az import iránti kereslet növekedésén keresztül befolyásolja a rubel árfolyamának alakulását.

Emiatt nő a rubel leértékelődésének az árakba történő átgyűrűző hatása, és nőnek az inflációs várakozások

– jegyezte meg a jegybank augusztusi közleményében. A jegybank július 21-én 100 bázisponttal emelte az irányadó rátát, az augusztus 15-ig érvényes évi 8,5 százalékra, és már akkor is megjegyezte: a ráta további emelésére kerülhet sor, hogy az inflációt 4 százalék közelében stabilizálják jövőre és azt követően. A jegybank július végén 5-6,5 százalékra változtatta idei inflációs előrejelzését az addigi 4,5-6,5 százalékról. Az orosz jegybank következő kamatdöntő ülését október 27-én tartják.

Az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium szerdán jelentősen megemelte a következő két évre vonatkozó inflációs előrejelzését, és jóval gyengébb rubelárfolyamra számít az amerikai dollárral szemben. A minisztérium az idei inflációs várakozását az áprilisban becsült 5,3 százalékról 7,5 százalékra, a jövő évit 4 százalékról 4,5 százalékra változtatta. Az előrejelzés alapján Oroszország valamikor 2025-ben éri el a jegybank 4 százalékos inflációs célját – összegezte az MTI.

Rovatok