Index Vakbarát Hírportál

Majdnem agyonverték őket Alsózsolcán, most válaszokat akarnak adni

2023. szeptember 21., csütörtök 15:43

Az Alsózsolcán akkumulátor-újrahasznosító üzemet építő Andrada Group Kft. lakossági fórumot tartott a településen, ahol nem sikerült megnyugtatni a helyieket. Sőt, majdnem erőszakos fordulatot vettek az események. A beruházásra készülő cég azt állítja, hogy transzparens válaszokat akar adni.

„Mi, az Andrada tulajdonosai és vezetése teljes mértékben értjük és komolyan vesszük az akkumulátor-újrahasznosítási technológiák keltette lakossági aggodalmakat. Vállalatunk az európai uniós üzleti normák szerint működik, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a közvélemény kérdéseit” – írja közleményében a vállalat, amely Alsózsolcán készül akkumulátor-újrahasznosító beruházásra.

Ezért azt a felelős döntést hoztuk, hogy a legmagasabb követelményeket is idő előtt teljesítjük, így bizonyítva a technológiánk biztonságát és fenntarthatóságát a legszigorúbb környezetvédelmi szempontok alapján. Az előzetes vizsgálati eljárás helyett – megelőzve a hatóság esetleges ilyen irányú kérését – környezeti hatásvizsgálati eljárást indítunk

– jelentette be az Andrada, amely az önkormányzat, az országos hatóságok, a lakosság, a civil és a szakmai szervezetek számára is megnyugtató, transzparens választ akar adni. A transzparencia jegyében betekintést akarnak adni a részletes dokumentációba.

A dokumentumok és a folyamat átláthatóságának biztosítása mellett folyamatosan egyeztetünk a település vezetőivel, civil szervezeteivel és a hatóságokkal, hogy a közelben élő emberek minden információt megkapjanak, így biztosak lehessenek abban, hogy a tervezett létesítmény semmiféle kockázatot nem jelent a biztonságukra és az egészségükre

– közölték.

Majdnem verekedésbe torkolt a fórum

Ahogyan arról már beszámoltunk, telt házas lakossági fórumot tartottak a település határába tervezett akkumulátor-újrahasznosító üzem miatt. A felháborodott helyiek úgy döntöttek, petíciót indítanak, meg akarják akadályozni a beruházást. 

Az alsózsolcaiak egyértelművé tették, hogy nem kérnek a veszélyes üzemből. Azt szeretnék, ha ez az üzenet a kormányhoz is eljutna.

Közel van a település, senki nem tudja garantálni, hogy nem történik baleset vagy szennyeződés. Tehát fizethetnek 78 milliárd forintot, de a mi egészségünk és a gyermekeink egészsége ennél többet ér

– fogalmazott Szilágyi László, Alsózsolca polgármestere.

A helyiek azt mondják, sok ígéretet kaptak, de ezeknek a fele sem igaz, és sérelmezik, hogy az országgyűlési képviselőjük nem foglalkozik az üggyel.

Én nagyon sajnálom, hogy egy ilyen nagy horderejű beruházásnál a terület megválasztott országgyűlési képviselője nem vette a fáradságot, hogy eljöjjön ide, és elsőként tájékoztassa a településen élőket

– mondta egy helybéli a lakossági fórumon.

Az akkumulátor-újrahasznosító üzemet építő Andrada Group Kft. lakossági fórumot tartott augusztus 31-én a helyi ipari parkban. Az eseményre a vártnál sokkal többen érkeztek. A cég képviselői negyvennyolc emberre számítottak, de végül nagyjából százötven ember jelent meg.

A fórumon nem sokon múlt, hogy megverjék az Andranda képviselőit, és még a biztonsági őröknek is közbe kellett lépniük.

Miután egyre több kérdés érkezett és bekiabálás történt, a cég képviselői jelezték, hogy lezárják a fórumot, és egy következő alkalommal adnak választ a fennmaradó kérdésekre. A fórumozók azonban ezt nem hagyták, és a cégvezetők még egy utolsó kérdést megengedtek.

Ekkor az egyik lakos felvetette, hogy a veszélyes anyagokat feldolgozó céget éppen egy védett vízbázis fölé tervezik helyezni. Erre azonban a cégvezetés már csak köszönetet mondott, és a biztonsági őreik kíséretében elhagyták a helyszínt.

Rovatok