Index Vakbarát Hírportál

Úgy meglökték a forintot, hogy kiesett a hintából

2023. szeptember 25., hétfő 14:45

Ott folytatta a forint a lejtmenetet, ahol a múlt héten abbahagyta, sőt hétfőn délután már bőven a 390-es szint fölé ért az euróval szemben. A háttérben még meghúzódik a múlt heti Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzott üzenetek hatása, illetve a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntésére várva több piaci szereplő is zárhatta pozícióit.

Múlt szerda este jött az amerikai jegybank kamatdöntése, ennek hatására pedig csütörtök hajnalban gyengülni kezdett a forint. Már a lejtőn sétált a magyar deviza, amikor a Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzott üzenetek tovább lökték. Pár óra leforgása alatt 385-ről a 389-es szint közelébe gyengült a forint az euróval szemben – jelezte korábban lapunknak Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

A mai kereskedésben tapasztalható forintgyengülésben szerepet játszhat, hogy több piaci szereplő a holnapi MNB-kamatdöntés előtt zárja a pozícióját

– magyarázta lapunknak az Equilor elemzője, hozzátéve, hogy a TTF földgázárfolyama is mintegy 6 százalékos emelkedést mutat ma délelőtt, mely szintén a forint ellen szól. A magyar deviza tehát hétfőn sem került le a lejtőről, sőt tovább is csúszott:

14 óra magasságában már a 391-es szint fölött tartózkodott az euróval szemben.

Matolcsy György és Orbán Viktor szavaira figyel a piac

A 390-es támasz az elmúlt hónapokban rendkívül stabilnak mutatkozott, több alkalommal is innen fordult vissza a forint az euróval szemben. A piac is most ezt a szintet teszteli.

A figyelem most elsősorban a jegybankra és a keddi kamatdöntésre irányul, de ahogy a múlt héten is láthattuk, a miniszterek megszólalásai is érdemi árfolyammozgást tudtak kiváltani, így Orbán Viktornak az Országgyűlés őszi ülésszakát megnyitó beszédére is figyelnek a befektetők

– világított rá az Indexnek Molnár Dániel. A Makronóm Intézet elemzője hozzátette, hogy az elmúlt egy hét történéseit figyelembe véve nagy esély van rá, hogy a következő időszakban a 390-es szint felett ragad az árfolyam, főleg ha a jegybank a piac által vártnál lazább hangnemet üt meg.

Az egynapos betéti kamatszint 100 bázispontos csökkentése nem fog meglepetést okozni, ezzel zárna össze az alapkamattal, és előbbit ki is vezetheti az MNB – erre már Varga Zoltán mutatott rá.

Ennél fontosabb információ lehet, ha kapunk a jegybanktól valamilyen üzenetet a további, várható kamatpályával kapcsolatban. Elsősorban arra lehetnek kíváncsiak a piaci szereplők, hogy mennyire lassíthatják le a kamatvágás ütemét októbertől

– világított rá Varga Zoltán. Megjegyezve, hogy a kamatvágás önmagában nem, inkább az egyéb üzenetek mozgathatják meg az árfolyamot. „Az MNB tavaly október óta rendkívül következetesen kommunikál, és folyamatosan kellő szigorral kezeli a helyzetet″ – értékelte az elemző.

A szakértő szerint amennyiben a befektetők azt olvasnák ki, hogy a jelenlegi piaci környezetben túl gyors lesz a kamatvágás további üteme, elképzelhető forintgyengülés, ez esetben a 395-ös szint lehet megcélozható.

Rovatok