Index Vakbarát Hírportál

Új naperőmű épül Kecskeméten

2023. szeptember 27., szerda 16:21

Közel 10 milliárd forintból új naperőművet épít az év végéig Kecskeméten a MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. – jelentették be szerdán Kecskeméten.

Alföldy-Boruss Márk Dezső, az Energiaügyi Minisztérium energiapolitikáért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy az eddigi telepítések révén nagyjából 5300 megawattnyni napenergiás fotovoltaikus létesítmény van Magyarországon. Ebből 2000 megawatt háztartási méretű, míg 3300 megawatt körüli az üzleti, kereskedelmi naperőművi portfólió.

Az előrejelzések szerint ez a mennyiség 2030 körül már 12 ezer megawattra bővülhet, és ebbe a sorba illeszkedik be a Kecskeméten megépülő naperőmű is, amely a jövőképhez 23,8 megawattal járul hozzá

– fogalmazott.

A politikus hangsúlyozta, hogy az energiaellátás-biztonság érdekében Magyarország az Európai Unió integrált villamosenergia-piacának és földgázpiacának része, másrészt a Szlovéniával hamarosan kiépülő földgáz-összekötővezeték révén már minden szomszédos országgal erős villamosenergia- és földgáz-összeköttetései lesznek az országnak.

Fontosnak nevezte a megfelelő tárolási képességet is. Elmondása szerint Magyarország olyan földalatti földgáztároló képességekkel és készletekkel rendelkezik, hogy az ország éves földgáz felhasználásának most már több mint 65 százalékát képesek betárolni. Hozzátette, hogy a tárolók töltöttsége jelenleg már 95 százalék fölötti.

Közben azon dolgoznak, hogy a földgázimport csökkenjen, egyrészt az energiahatékonyság növelése révén, másrészt a hasznos források minél jobb kihasználásával. Ennek támogatása érdekében program indult a hazai földgázkitermelés ösztönzésére és növelésére

– tette hozzá.

Alföldy-Boruss Márk Dezső kiemelte, jól látható, hogy az ipari felhasználás, energiafelhasználás milyen mértékben tolódik el földgázbázisról a villamosenergia-bázisra, ugyanakkor a közlekedésben és a háztartások esetében is váltás készülődik.

Hozzáfűzte, hogy ennek alapján a villamos energia terén különféle energiaszuverenitási programokat kell végrehajtani. Ilyen program például az erőművek fejlesztése, amelynek két nagy bázisa az atomenergia-, illetve a napenergia-fejlesztések – sorolta.

A tárolható villamos energia a cél

A helyettes államtitkár emlékeztetett, hogy elindult a paksi erőmű üzemidő-hosszabbítására irányuló projekt. A cél az, hogy a 2032 és 2037 között lejáró üzemidejű négy blokknak további 15-20 éves üzemideje legyen, vagyis 2032 helyett 2052 és 2057 között fussanak csak ki a Paks I. erőmű blokkjai, és emellett párhuzamosan zajlik Paks II. fejlesztése is.

Mind a két fejlesztés záloga annak, hogy olcsó és stabil energiaellátása lehessen Magyarországnak, de ide tartoznak a napenergiás fejlesztések is

– tette hozzá.

Közben folyik a munka annak érdekében is, hogy a villamos energia is tárolhatóvá váljon Magyarországon. A kidolgozott technológiák azt a célt szolgálnák, hogy az időjárásfüggő energiatermelők kiegyensúlyozottabb kínálatot tudjanak biztosítani.

Az átmeneti időszakra pedig, amíg a tárolási képességek megépülnek, szükséges az Európai Unió által is átmeneti technológiaként elismert földgázerőművi fejlesztések bővítése – fogalmazott Alföldy-Boruss Márk Dezső.

Gál László, az MVM Zöld Generáció Kft. ügyvezetője kiemelte: az a céljuk, hogy minél inkább karbonsemlegesen tudjanak villamos energiát előállítani, és minél inkább biztosíthassák az ország energiafüggetlenségét.

A zöldenergia-termelést tagvállalatuk jelenleg nyolc szélturbinával, több mint 160 naperőművel, és két, a tiszalöki és a kiskörei vízerőművel tudja biztosítani – tette hozzá.

Gaál József, Kecskemét alpolgármestere arról beszélt, hogy a beruházás nagyon fontos a város energiabiztonsága szempontjából, a fejlesztés ugyanis 12 ezer lakás energiaszükségletét képes biztosítani.

Az elmúlt öt évben részben az MVM közreműködésével 18, döntő többségben oktatási intézményben valósult meg naperőműfejlesztés. A város jelentős részét hőenergiával ellátó kecskeméti Termostar fejlesztése eredményeként pedig az év végére már működni fog az a faaprítékos fűtőmű, amely egy kiszámítható, a térségi alapanyagokra építő hőtermelési kapacitást biztosít majd.

Bilinszky Péter, az MVM Zöld Generáció Kft. üzleti projekt igazgatója felidézte, hogy Kecskeméten korábban négy, egyenként 0,5 megawatt alatti teljesítményű erőművet létesítettek. A tervek szerint a jövőben egy energiaközösségi projekt keretében egy szintén 20 megawatt teljesítményű erőművet létesítenének.

Az igazgató elmondta, hogy az aktuális, 2023 júniusában elkezdődött projekt tervezett összköltsége 9,748 milliárd forint, amelyhez 4,025 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt az Európai Unió a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében.

A Borbás városrész közelében az év végére megépülő napelemes rendszer évi átlagban mintegy 99 687 gigajoule villamos energiát termelhet, ami több mint 12 ezer háztartás éves villamosenergia-szükségletét fedezheti amellett, hogy éves szinten mintegy 27 ezer tonnával csökkenhet az ország szén-dioxid-kibocsátása.

Bilinszky Péter közölte, hogy az erőmű része lesz egy kapcsolóállomás, nyolc transzformátor és több mint 43 ezer napelem. Az általuk megtermelt villamos energia átalakításáról 67 inverter gondoskodik majd. Az erőmű tervezett élettartama 25 év, tehát a villamosenergia-ellátást várhatóan 2048-ig tudja biztosítani majd.

Rovatok