Index Vakbarát Hírportál

Fontos megállapodást jelentett be Szijjártó Péter

2023. október 4., szerda 13:44

A földgázvezetékek két éven belüli összekötéséről és szoros atomenergetikai együttműködésről írt alá megegyezést Magyarország és Szlovénia – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

Szijjártó Péter a szlovén klíma- és energiaügyi miniszterrel, Bojan Kumerrel közös sajtóértekezletén azt emelte ki, hogy hazánk mára mind a hét szomszédjával összekötötte villamosenergia-hálózatát, ahogy a földgázvezeték összekapcsolása is megvalósult hat állammal, Szlovéniával viszont még nem – írja az MTI.

Aláírtuk a megállapodást, amelynek értelmében két éven belül megépítjük a vezetékrendszereinket összekötő interkonnektort, amelyen mindkét irányba évente 440 millió köbméternyi földgázt tudunk szállítani – jelentette be a tárcavezető, majd hozzátette, a beruházás költsége magyar oldalról 75 millió euró lesz.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a magyar és a szlovén gázvezetékrendszer összekötése hozzá fog járulni a magyar energiaellátás biztonságának javításához, és elérhetővé teszi Magyarország számára az olasz földgázpiacot.

Brüsszelből folyamatosan nyomást gyakorolnak ránk, hogy kevesebb energiahordozót vegyünk Oroszországból. Azonban ezzel a nyomásgyakorlással párhuzamosan nem adnak pénzügyi támogatást ahhoz, hogy más forrásból tudjunk vásárolni

– jelentette ki.

Rovatok