Januártól a kormány az ország jelentős részén feloldja a háztartási méretű kiserőművek átmeneti betáplálási korlátozását, illetve megérkezik az új bruttó elszámolási szabályozás is – jelentette be Lantos Csaba a Portfolio Energy Investment Forum konferenciáján. A miniszter közölte: nettó 5 forint körüli átvételi árakra számíthatnak a napelemesek. Utóbbival az Index korábbi számítása hivatalossá vált.
„Volt egy jó 30 évünk a rendszerváltástól, amikor döntő részben az orosz energiára tudott alapozni Magyarország, valamint Európa gazdasága és ipara. Ez jelentős versenyelőnyt jelentett nekünk” – kezdte előadását a miniszter a Portfolio összefoglalója szerint.
Emlékeztetett arra, hogy az olcsó energia kora véget ért, újra kell definiálnunk az európai versenyképességet.
Szerinte globálisan is teljesen változnak a körülmények: a BRICS-országok bővülnek, a petrodollárt megpróbálják leváltani. A politikus szerint viszont még ennek hatásait nem tudjuk felmérni.
A tárcavezető úgy vélekedett, hogy Magyarország a világ tíz legnyitottabb gazdasága közé tartozik. Lantos Csaba szerint sokan tévesen azt hiszik, hogy véget ért az energiakrízis, pedig valójában Európa kitettsége érdemben nem csökkent, csak Oroszország helyett más államoktól függ.
Az Európai Unióban a primer energiafüggőségünk 71 százalék, Magyarországon pedig ennél is magasabb, 76 százalék, vagyis az energiahordozóink legnagyobb részét importáljuk.
Fontosnak nevezte az európai diverzifikációs és függetlenedési kísérleteket, és az eddigi eredményekben szerinte Magyarországnak is fontos szerepe van. A tárolói kapacitásunk már 97 százalékon áll, így szerinte ez a tél már biztosan rendben lesz. Kiemelte azt is, hogy 1,5 milliárd köbméternyi gázszükségletet itthoni mezőkről termeltek ki. Részben ez is lehetővé tette, hogy a távhő árát csökkenteni tudta a kabinet.
A miniszter azt is hangoztatta, hogy a fosszilis energiahordozókat Magyarország folyamatosan csökkenti, és átmegy az áram irányába. „Ehhez áramot kell termelni. Ez az egyetlen olyan termék, amit rögtön el is kell használni. Nálunk ez a megújulókon kívül a nukleáris energiát jelenti a terveinkben” – összegezte, majd hozzátette: Paks I. az ország áramigényének egyharmadát biztosítja, Paks II. tovább növelheti a nukleáris energia részarányát. Ugyanígy arra számít, hogy a kisebb, moduláris erőműveknek is fontos szerep juthat az idei energiamixben.
A napenergia robbanásszerű terjedése miatt a kiegyensúlyozáshoz nagy teljesítményű gázerőművek építését tervezik.
Három ilyen beruházást valósítanának meg, összesen 1500-1700 megawatt kapacitásban. „Le kell jönnünk a földgázról, de úgy gondoljuk, hogy a földgáz rövid távon jobb, mint a szén”.
„Jelenleg több mint 5200 megawattóra napenergia-kapacitás épült ki Magyarországon. Amikor ezek termelnek, akkor olyan sok naperőművünk van, hogy már tárolnunk kellene az energiát” – mondta Lantos Csaba, majd hozzátette, a tárolási lehetőségek fejlesztésére azért is szükség van, mert amikor Magyarországon süt a nap, akkor a szomszédos országokban is, így ott is termelnek a helyi napelemerőművek.
A már most is 5,2 gigawattos kapacitás 2030-ra 10-12 gigawattra nőhet. „Napenergia-támogatók vagyunk” – jelentette ki az energiaügyi miniszter. A kormányzat szerint előnyös, hogy az így megtermelt energia itt marad. Felidézte, tavaly október 31-től a háztartási kiserőműveknél bevezették a betáplálási stopot, majd kiemelte:
Ezt a tilalmat január 1-től kivezetik, így újra lehet telepíteni háztartási erőműveket.
Ez csak az ország 93 százalékára lesz igaz, mert egyelőre az ország 7 százalékán a hálózatfejlesztések még nem tartanak ott, hogy elviseljék a növekvő betáplálást. Tehát a feloldás a fogyasztók 84 százalékát érinti majd. „Úgy döntöttünk, az éves szaldóelszámolást fenntartjuk tíz évig a telepítés kezdetétől számítva” – jelentette be.
Új fejlemény, hogy az életbe lépő új bruttó elszámolásban a megtermelt áram átvételi árát a lakossági felhasználók kedvezményes A1 árszabásához köti a szabályozás. A szerződött hálózatelosztási szolgáltatók így kismértékben eltérő, de egyaránt nettó 5 forint körüli energiadíjat fizetnek 1 kilowattórányi áramért – ahogy azt az Index már megírta, fontos kiemelni:
A NAPELEMES CSALÁDOK A KERESLET FÜGGVÉNYÉBEN AKÁR KEDVEZŐBB FELTÉTELEKKEL IS LESZERZŐDHETNEK AZ ÁRAM ÁTADÁSÁRA, JOBB MEGTÉRÜLÉSRE IS LEHETŐSÉGÜK VAN, ÉS AZ ÁTLAGFOGYASZTÁSIG REZSICSÖKKENTETT ÁRON JUTNAK AZ ÁRAMHOZ.
Fontos bejelentés az is, hogy a hatályos rendelkezések szerint a hálózatba táplált villamos energia után nem számolnak fel rendszerhasználati díjat a napelemes termelőknek. „Azt szeretnénk ösztönözni, hogy önellátásra rendezkedjenek be a háztartások, de ne erőműveket építsenek” – fogalmazott Lantos Csaba, aki szerint így az önellátók nagyon kedvező rendszerben lesznek.
A napelemes termelőknek nem kell rendszerhasználati díjat fizetniük a hálózatba táplált villamos energia után. A miniszter egy 75 milliárd forintos támogatási pályázatot is bejelentett, amely a háztartási tárolói kapacitások kiépítését segítheti. Lantos Csaba közölte, hogy a támogatási intenzitás maximum 65 százalék lesz. Két korlátot határoztak meg: maximum 4 kWp háztartási napelemek mellé legfeljebb egy 8 kilowattórás tárolóegységet lehet telepíteni.
(Borítókép: Jászai Csaba / MTI)