Index Vakbarát Hírportál

Economx: Megszűnhet a garantált bérminimum

2023. október 6., péntek 18:38

15 százalékkal emelkedhet a minimálbér és 10 százalékkal a garantált bérminimum jövőre. De az idei bértárgyalások a kormány és az érdekképviseletek között ennél is előre mutatóbbak. Egy szakértő arról is beszélt, hogy mennyi lehet a minimálbér 2027-ben.

Jövőre 15 százalékkal emelkedhet a minimálbér és 10 százalékkal a garantált bérminimum az érdekképviseletek formálódó megállapodása szerint. Az idei bértárgyalások ugyanakkor ennél jóval többről szólnak: a szakszervezetek és a munkáltatók már az európai minimálbér alapjait is leraknák – tudta meg a részleteket az Economx.

Mint kiderült, az Európai Unió elvárásaihoz is igazodó, több évre szóló javaslatról már a jövő héten érdemben tárgyal a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma. Az Economx szerint a Munkástanácsok Országos Szövetsége

egy több évre szóló programot dolgozott ki, ami elősegíti, hogy az Európai Unió minimálbérről szóló elvárásait Magyarország a megszabott határidőre, 2025-re maradéktalanul teljesítse.

A jövő héten kezdődő bértárgyalások napirendjén szereplő csomag legfőbb elemei:

Mi lesz a bérminimummal?

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke az Economx megkeresésére elárulta: a program célja, hogy a Nyugat- és Észak-Európában évtizedek óta jól működő, a magas béreket megalapozó érdekegyeztetés hazánkban is általános gyakorlattá váljon.

Ennek érdekében a Munkástanácsok arra tett javaslatot, hogy leghamarabb 2027-től a jelenleg központilag megállapított, középfokú végzettséghez kötött garantált bérminimumot az úgynevezett bértarifarendszer váltsa fel, vagyis ágazatonként állapodjanak meg az érdekképviseletek az adott ágazatra, szakmára vonatkozó bérminimumról.

A két minimálbér közti különbség a következő években úgy szűnne meg, hogy a minimálbér jóval nagyobb mértékben emelkedne, mint a garantált bérminimum.

Így a most magasabb bérminimumért dolgozó mintegy egymillió munkavállaló sem kerülne hátrányba

– részletezte Palkovics Imre.

Palkovics Imre megerősítette, hogy a Munkástanácsok által előterjesztett, többéves átmenetet tartalmazó programról már egyeztettek a munkavállalói oldallal, amely támogatta az elképzelést.

De egyelőre a 2024-es minimálbérekről születhet konkrét döntés.

Elmondása szerint közelebb kerültek a megállapodáshoz, miszerint a minimálbér 15 százalékkal nőhet, vagyis bruttó 232 000 forintról 266 800 forintra. A garantált bérminimum 10 százalékkal emelkedhet, 296 400 forintról 326 040 forintra.

410 ezer is lehet a minimálbér 2027-ben

Reálkereset-emelkedéssel járna a minimálbér felzárkóztatása a garantált bérminimum összegéhez. Egyelőre bár csak a jövő évre vonatkozó megállapodásról születik döntés, a minimálbér 15 százalékos és a bérminimum 10 százalékos emelése a középtávú előrejelzések alapján irányadó lehet 2025-ben és 2026-ban is.

Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársa az Economx megkeresésére kiemelte: a 2016-ban megkötött, 2022-ig szóló hatéves bérmegállapodáshoz hasonló, jelentős reálbér-emelkedést hozna, ha a felek a 2024-ben tervezettel megegyező emelést hajtják végre 2025-ben és 2026-ban is.

Ha a garantált bérminimum összege évi 10-10 százalékkal, a minimálbér pedig évi 15-15 százalékkal emelkedne, majd 2027-ben a minimálbér további 16,2, a garantált bérminimum pedig csak 4 százalékkal nőne, mindkét kötelező legkisebb kereset 410 ezer forint lenne.

A szakértő kiemelte: 2027-ben a már egyesített minimálbér 410 ezer forintos összege reálértéken éves átlagban 11,4 százalékos növekedést jelentene. 

Rovatok