Index Vakbarát Hírportál

Nagyot csökken az üzemanyag ára

2023. október 9., hétfő 09:32

A pénteki benzinárcsökkenés után szerdán még alacsonyabb áron tankolhatunk. A benzin és a gázolaj ára is bruttó 20 forinttal csökken.

A benzinesek és a dízelesek is örülhetnek a hét közepén, ugyanis a 95-ös benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is bruttó 20 forinttal csökken – írja a holtankoljak.hu. A beszerzési ár csökkenése várhatóan a kutak áraiban is megjelenik majd. A változást követően a következő átlagárakkal számolhatunk szerdától: 

Az előző hónap közepe óta folyamatosan csökken az üzemanyagok beszerzési ára. Szeptember 22-én még a 95-ös benzin esetében 660 forintot kellett fizetni literenként, míg a gázolaj literje 681 forintba került.

Számos nemzetközi kérdés felmerül

Mint megírtuk, a szakértők szerint kevesebben és sokkal kevesebbért tankolnak a magyar benzinkutakon. A kutasok arról számoltak be, hogy a magas árak miatt nagyjából 30 százalékkal esett vissza a forgalmuk. A Független Benzinkutasok Szövetségének elnöke azt mondta, nem ritka, hogy az autósok napi ezer-kétezer forintért tankolnak, éppen csak annyit, amennyi a napi útra elegendő.

A nemzetközi kontextusban pedig számos kockázatot lehet látni a kőolaj- és olajtermékek piacán, amelyek bármikor komolyabb áremelkedést eredményezhetnek. Oroszország komolyan képes hatást gyakorolni a kínálati oldalra, ráadásul nem az olaj, hanem az olajtermékek ára emelkedett igazán.

Ha a forintárfolyam esetleges gyengülését nem vesszük figyelembe, akkor is biztos az áremelkedés, hiszen hónapokon belül érkezik a jövedékiadó-emelés. A gazdaságfejlesztési miniszter azonban korábban világossá tette:

a kormány minden lehetséges eszközzel tompítani kívánja az üzemanyagárak növekedését.

Ahogy azt korábban megírtuk, az orosz dízel tengeri exportja újraindult, alig néhány héttel azután, hogy Moszkva teljes tilalmat rendelt el. A Kreml pénteken bejelentette, hogy feloldja „a kikötőkből a kivitelére vonatkozó korlátozásokat” a gázolaj esetén.

Az intézkedést szeptember 21-én vezették be, válaszul az orosz piacon tapasztalható ellátási problémákra. Bár a múlt héten olajáresést lehetett megfigyelni, a szakértők szerint továbbra is a tartósan magas árakra kell berendezkedni.

Ráadásul hordónként több mint 4 dollárral ugrottak meg az olajárak a Közel-Keleten hétfő reggel, miután a Hamász és Izrael közötti konfliktus felsrófolta a geopolitikai bizonytalanságot. Azonban az optimizmusra adhatott okot, hogy szerdától alacsonyabb áron tankolhatunk.

Rovatok