Index Vakbarát Hírportál

Óriási növekedésről számolt be a Credipass

2023. október 11., szerda 11:18

Csaknem 53 milliárd forint értékben közvetített jelzáloghiteleket több mint 3000 ügyfélnek az országban az elmúlt egy évben a Duna House Group nemzetközi pénzügyi márkája, a Credipass – a Duna House Hitelcentrum jogutódja –, amelyet tavaly vezettek be a magyar hitelpiacra – közölte az ingatlan- és pénzügyi közvetítő társaság.

A cég közlése szerint Olaszország és Lengyelország mellett Magyarországon is meghatározó piaci szereplővé vált a Credipass, amely ebben a három országban 700 milliárd forint hitelt folyósít évente. Az MTI megkeresésére közölték: Magyarországon éves alapon 6,9 százalékkal csökkent,

ám a piaci fordulat miatt negyedéves összevetésben már 29,2 százalékkal bővült, 21,5 milliárd forintot tett ki a csoport által közvetített harmadik negyedéves hitelvolumen.

A második fél évben az átlagos hitelösszeg Nyugat-Magyarország kivételével az ország minden területén csökkent az előző negyedévhez viszonyítva. Budapesten a mérséklődés ellenére 19 millió forint felett volt, míg Kelet-Magyarországon 13,5 millió forintról 12,5 millió forintra esett a felvett hitelösszegek átlagos értéke. Nyugat-Magyarországon az előző negyedéves értéknél többet, átlagosan 14,1 millió forint hitelt vettek fel az igénylők 2023 második negyedévében.

Nyolc bankkal vannak kapcsolatban

Az idei év második negyedévében régiótól függetlenül, az ország teljes területén a 20 éves vagy annál hosszabb futamidejű ügyletek aránya volt a legjelentősebb, régiótól függetlenül 76 százalék. A Credipass Magyarországon és a régióban is minden jelentős jelzáloghitelbankkal kapcsolatban áll – Magyarországon ez 8 bankot jelent –, valamint együttműködik a Fundamenta Lakáskasszával is.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Credipass Szolgáltató Kft. nettó árbevétele tavaly 2,01 milliárd forintot tett ki, míg egy évvel korábban – a jogelőd Duna House Hitelcentrumé – 2,1 milliárd forint volt. A cég 2022-ben 575,146 millió forint nyereséggel zárt, 2021-ben 604,987 millió forint volt a jogelőd adózott eredménye – összegezte az MTI.

Rovatok