Index Vakbarát Hírportál

Válaszút előtt állnak a bankok, minden megváltozik

2023. október 11., szerda 14:23

A magas kamatkörnyezetnek köszönhetően a bankok világszerte rekordmértékű profitot értek el a tavalyi évben – áll a McKinsey & Company legfrissebb tanulmányában. A vállalat elemzői arra figyelmeztetnek: a piac továbbra sem tartja kedvezőnek az ágazat hosszú távú kilátásait. Folytatódik a pénzügyi források átáramlása a hagyományos bankoktól az alternatív intézmények felé. A McKinsey szerint a geopolitikai környezet változása és a mesterséges intelligencia megjelenése miatt egy új gazdasági korszak küszöbére értünk.

A kutatás összefoglalása alapján a régen látott és várt fellendülés jellemezte a pénzpiacokat a tavalyi évben: 280 milliárd dollárral nőtt a bankszektor nyeresége. Eközben a bankok sajáttőke-arányos megtérülése 12 százalékra emelkedett, ami idén várhatóan 13 százalék lesz – 2010 óta regisztrált átlagos 9 százalékkal összevetve jelentős előrelépés.

Elképesztő folyamatok játszódnak le

A siker háttérében főként az áll, hogy a tavalyi év második negyedéve óta összesen 500 bázisponttal emelkedett az irányadó kamat az Egyesült Államokban, és ezt a trendet más fejlett piacok is követték. Ugyanakkor a McKinsey szerint ebben az is szerepet játszott, hogy a képesek voltak a költség-bevételi arányt az elmúlt évtizedben 59-ről körülbelül 52 százalékra mérsékelni.

A frissen közzétett elemzése szerint a bankok részvényeinek ár/könyv szerinti értékaránya 2008 óta lényegében változatlan – 0,9-es szinten áll.

Tehát a piaci várakozások szerint a tőkearányos megtérülés továbbra is a tőkeköltség szintje alatt marad. A McKinsey elemzői szerint a piac értékítélete a bankszektor előtt tornyosuló kihívásokra irányítja a reflektorfényt. Az ár/könyv szerinti érték egy tizednyi javulása több mint 1 billió dollárral növelhetné meg az ágazat hozzáadott értékét. Kiemelik:

Ha eltekintünk az elmúlt 18 hónap kivételesen kedvező körülményeitől, azt látjuk, hogy a szektor 2007 óta küszködik a digitális átalakulással, a technológiai innovációkat alkalmazó új piaci szereplők egyre erősebb versenyt támasztanak a hagyományos pénzügyi intézményekkel szemben, és inkább az alacsony kamatok, likviditási gondok és bankcsődök jellemezték az elmúlt bő egy évtizedet.

A McKinsey kimutatása szerint a pénzügyi források gyűjtése és a fizetési forgalom lebonyolítása a hagyományos bankoktól fokozatosan a nem hagyományos, alacsony tőkeigényű és gyakran eltérő szabályok szerint működő új szereplőkhöz kerül át, tipikusan pénzforgalmi szolgáltatókhoz és alternatív vagyonkezelőkhöz. Főként az előbbi ért fordulóponthoz.

Vannak javaslatok a további fejlődésre

2015 és 2022 között a pénzügyi alapok nettó növekedésének több mint 70 százaléka nem a banki mérlegeket gyarapította, hanem biztosítási és magánnyugdíj-alapokban, állami vagyon- és nyugdíjalapokban, illetve egyéb alternatív lakossági és intézményi befektetési alapokban csapódott le. A cég öt terültet azonosított, ahol változást elérve a bankok újradefiniálhatják és jövőállóvá tehetik a működésüket:

A McKinsey végezetül arra is rávilágított, a pénzügyi intézmények alkalmazkodóképességében, teljesítményében jelentős különbségek mutatkoznak. Miközben a pénzforgalmi szolgáltatók több mint 40 százalékának 14 százalék fölötti a tőkearányos megtérülése, közel 35 százalékuknál ez az érték nem éri el a 8 százalékot sem. A bankoknál is hasonló eltérések látszanak, ami jól mutatja, a hatékony működés, a jó költségmenedzsment, az ügyfélmegtartó képesség és az egyéb, a teljesítményre hatást gyakorló tényezők milyen nagy súllyal vannak jelen a bankpiacon.

Számos terület átalakul

Az Indiai-óceán térségében – Szingapúrtól Indián át Dubaiig, Kelet-Afrika egyes részeit is ideértve – található a kiemelkedően teljesítő bankok fele. Máshol a bankok az elmúlt időszak kiváló eredményeire támaszkodva újra befektetéseket eszközölhetnek.

Európában, az Egyesült Államokban, Kínában és Oroszországban viszont a bankokat inkább a tőkeköltségeik előteremtése köti le.

A jövőben a makrógazdasági hatások, elsősorban az infláció, a kamatok alakulása és a kínai gazdasági növekedés várható lassulása lesz jelentős hatással a szereplők teljesítményére. Egyik tényezőt sem könnyű pontosan előre jelezni. A McKinsey értékelése szerint, hogy egy új gazdasági korszak küszöbén állunk. A technológiai fejlődés tovább gyorsul, ami a fogyasztók magatartását és igényeit is átalakítja. A mesterséges intelligencia teljesen átírja a versenyfeltételeket.

A makrogazdaságban tapasztalható válságjelenségekkel és bizonytalanságokkal párhuzamosan a kormányok hatványozott erővel ellenőrzik a nem hagyományos pénzügyi intézmények és közvetítők működését. A kockázatok természete is átalakul: a geopolitikai feszültségek tovább erősítik a piacok volatilitását, és a reálgazdaságban a kereskedelem, illetve a befektetések visszafogását eredményezhetik. Felkészülve ezekre a jövőbeli kockázatokra, a bankszektor jövőbeli nyertesei már most elkezdték átalakítani működésüket – emelték ki a közleményükben.

Rovatok