Index Vakbarát Hírportál

Sokkal szigorúbb lesz a vendégmunkásokra vonatkozó új törvény

2023. október 12., csütörtök 10:29

Jól állnak a jövő évi bértárgyalások a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF), korábban nem igen volt arra példa, hogy október közepén azt lehessen mondani, hogy november második felében nagy valószínűséggel alá lehet írni a megállapodást – hangsúlyozta Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Az államtitkár csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, fontos, hogy a piac szereplői minél hamarabb megismerjék, mi várható a következő évben, és fel tudjanak készülni.

Czomba Sándor ismertette, hogy az egyeztető fórumon a jövő évi minimálbérre és garantált bérminimumra 10–15 százalék közötti növekedést prognosztizáltak. A nagyobb növekedés a minimálbért érintené, jövőre – 6 százalékos inflációval számolva – egyértelműen pozitív reálkereset várható – tette hozzá.

Az államtitkár elmondta, a kormány hamarosan dönt arról a munkaadói és munkavállalói javaslatról, miszerint a munkaadók az idén egyszeri alkalommal kifizethessenek adó- és járulékmentesen maximum 100 ezer forintot a munkavállalóknak.

Czomba Sándor szólt arról is, hogy a VKF-en közösen gondolkodnak hosszabb távú bérfejlesztési lehetőségen is, amelynek egyaránt vannak előnyei és hátrányai.

Ha azt szeretnénk, hogy belátható időn belül egy bérelem legyen a minimálbér és a garantált bérminimum helyett, akkor évekre előre látni kell, hogyan lehet ezt megvalósítani

– jegyezte meg az államtitkár.

Czomba Sándor az M1 aktuális csatornán a vendégmunkásokra vonatkozó készülő új törvényről szólva jelezte, a visszavont jogszabálynál átfogóbb, elsősorban idegenrendészeti szempontból sokkal szigorúbb lesz az új javaslat.

Kijelentette, harmadik országbeli munkavállaló csak akkor és addig tartózkodhat Magyarországon, ameddig az a magyar társadalom érdeke, tevékenységével pedig egyetlen magyar állampolgár érdekeit sem sérti.

Rovatok