Index Vakbarát Hírportál

A jó (autós)pap holtig tanul: kevesen vannak, ráadásul egymást érik az újdonságok

2023. október 16., hétfő 14:02

Az autójavítás egy életen át tartó tanulással járó tevékenység, ennek megfelelően azoknak, akik a szakmát művelik, mindig a legmodernebb technológiának megfelelő tudással kell rendelkezniük – hívta fel a figyelmet az Autós Nagykoalíció.

Az autóipar folyamatos fejlődése a benne dolgozó szakemberektől is elvárja a folyamatos tanulást és az új technológiák megismerését. Azok a fiatalok, akik most szeretnének szakmát választani és elhelyezkedi, biztosak lehetnek benne, hogy az autós ágazatban a szakmai vizsgával nem ér véget a tanulási folyamat. Az elhelyezkedést követően az iskolai alapokra építve folyamatos továbbképzéseken kell részt venni – szemléltette az autós szakmák fontosságát az Autós Nagykoalíció (ANK).

A márka- vagy technológiaspecifikus ismeretek bővítése szükséges a megfelelő munkavégzéshez, ez a megszerzett tudás pedig növeli a szakemberek értékét a munkaerőpiacon.

A legtöbb újdonság az elektrifikáció és digitalizáció területén mutatkozik.

A technológia fejlődése azt is hozta magával, hogy idővel szakosodni kell a megfelelő hatékonyságú munkavégzéshez. A specializációval, tanulással és tapasztalatgyűjtéssel egy-egy terület szakértőjévé lehet válni, ami sikerélményt és megbecsülést hozhat magával.

Az autójavításban az első évek nagy része a tanulásról szól. A szervezett oktatásokon való részvétel mellett ilyenkor a gyakorlat során szerzett tapasztalások, saját megállapítások segítik a szakmai fejlődést.

Az első időszak szakmai küzdelmei a későbbi években sokszorosan megtérülnek, ezért azt ajánljuk a fiataloknak, hogy amikor kikerülnek egy céghez dolgozni, gyorsan kezdjék magukba szívni a tudást, és ne csüggedjenek az első kudarcélményektől. Be kell látni, hogy az iskola elvégzése után a tanulás nem áll meg, és el kell fogadni, hogy a szakmai tapasztalat is meghatározó az autós szakemberek megbecsülésében

mutatott rá az ANK.

Rovatok