Index Vakbarát Hírportál

A szövetségnek nem tetszik, hogy a magyar kormány a nagyoknak kedvez

2023. október 17., kedd 13:59

A nagyvállalatok képére szabta a kormány az építőipari szakképzést, ami jelentős hátrányba hozza a jóval nagyobb számban jelenlévő kisebb cégeket – mutatott rá az ÉVOSZ. A szakszövetség változásokat sürget.

Mindössze húsz nagy cégre formálta a kormány az építőipari szakképzési modellt, ami jelentős hátrányt jelent a 134 ezer kisebb építési vállalkozás számára – idézte az Economx Tóth Istvánnét, az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének (ÉVOSZ) szakképzési területért felelős alelnökét.

Az Ipar 4.0 és a digitalizáció egy új építőipari képzés megalkotására irányította a figyelmet. „Ennek keretében megújult a szakképzés és a felnőttképzés rendszere, azonban a szakképző iskolában nem a szakmára, hanem ágazatra képzik a diákokat, a technikumban két év az ágazati alapozás, a szakképzőben pedig egy év. Ez a szakképzési modell csak részben jó az építőiparnak. Inkább minőségi munkára elvégzésére képes szakembereket kellene képezni” – tette hozzá az alelnök.

Magyarországon 152 képző intézet van, ahol az építőipar valamelyik szakmáját oktatják, a szétaprózott iskolaszerkezet és a szétaprózott vállalkozások nem tudja megvalósítani a nagyvállalati modellre kialakított képzési formát – hangsúlyozta Tóth Istvánné. Az ÉVOSZ szerint bázisiskolákat kellene kijelölni, ahol centralizálni tudják a jó oktatókat, illetve a modern technológiát.

Az alelnök szerint a duális helyett triális képzésre lenne szükség.

Ez egy olyan modell, ahol az oktatás egyharmada elméleti, kétharmada pedig szakmai oktatás. A szakmai oktatás egyharmada pedig képzőközpontban, egyharmada vállalati környezetben történik.

Az ÉVOSZ szeretné elérni, hogy a kisebb vállalkozásokat is integrálják a jelenlegi mindössze húsz nagyvállalatra szabott képzési rendszerbe.

Népszerű a technikusi képzés

Az építőiparhoz köthető szakképzések közül továbbra is a szobafestő a legkeresettebb szakma, majd burkoló és a kőműves következik sorban.

A legtöbben Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből jelentkeznek építőipari képzésekre. A felnőttképzésben és a tanulói jogviszonyban Szabolcs-Szatmár-Bereg vámegye vezet, de Budapest is kezd felzárkózni.

Népszerű a technikusi képzés, a jó tanulók számára ez egyenes utat jelenthet a felsőoktatásba. Az ÉVOSZ szerint azonban ez veszéllyel is járhat, mert ha mindenki egyetemre megy, akkor az építőiparban hiányozni fog a középvezető réteg, vagyis nem lesz elég művezető.

Rossz időszakot nyög az építőipar

Ahogy arról az Index több ízben is beszámolt, az építőipar nem a legszebb napjait éli. Ezt támasztják alá a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn napvilágot látott, építőipari termelésre vonatkozó legfrissebb adatai is.

Szeptember pedig Koji László, az ÉVOSZ elnöke taglalta hosszan lapunknak, miért kell kongatni az építőipari vészharangokat.

Rovatok