Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter a magyar–kínai együttműködés előnyeit sorolta Pekingben

2023. október 17., kedd 11:35

Rendkívüli gazdasági eredményeket hozott az utóbbi években a kapcsolat megerősítése Magyarország és Kína között, ennek pozitív hatásai az emberek mindennapi életében is érezhetők – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pekingben.

Ahogy korábban írtuk, kedden Orbán Viktor kormányfő találkozott kínai kollégájával, Li Csianggal és Hszi Csin-ping elnökkel is, akikkel a kétoldalú együttműködés legfőbb kérdéseiről tárgyaltak.

A miniszterelnök és a kínai elnök tárgyalásával kapcsolatban Szijjártó Péter elmondta: két ország hat évvel ezelőtt írta alá az átfogó stratégiai partnerségi megállapodását, és ezzel sikerült megerősíteni a politikai kapcsolatokat, ami rendkívül komoly gazdasági eredményekkel is járt, például a korszerű technológiát hozó és sok munkahelyet teremtő kínai beruházások képében.

Hszi kiemelte, hogy az általa meghirdetett Egy övezet, egy út kezdeményezés, illetve a magyar kormány keleti nyitási stratégiája erősíti egymást. A tárcavezető tájékoztatása szerint a kínai elnök leszögezte azt is, hogy Európa és Kína együttműködésének nem az ellenségeskedésről, hanem a kapcsolatokról kellene szólnia.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy hazánk megbízható partnerként van elkönyvelve a kelet-ázsiai országban, amely mindig a józan ész politikáját képviselte, kapcsolatait pedig a kölcsönös tiszteletre alapozta.

Tehát van egy, kölcsönös tiszteleten alapuló és kölcsönös érdekeket előtérbe helyező együttműködés, amelyből nagyon sokat profitálunk

– fogalmazott.

Kiemelkedő export

A miniszter elmondta, közép-európai összevetésben Magyarország messze a legtöbb exportlicenccel rendelkezik az élelmiszeripari termékekre vonatkozóan. Egyeztetés zajlott az úgynevezett regionalizáció bevezetéséről is, ami azt jelentené, hogy például madárinfluenza-járvány kitörése esetén az egész ország helyett csak az adott térségben rendelnének el importtilalmat.

Rámutatott, hogy Közép-Európában Magyarország abban a tekintetben is jól áll, hogy heti tíz közvetlen légi járat üzemel Budapest és különböző kínai nagyvárosok között, és ezzel kezd visszaépülni az a Covid előtti pozíció, hogy hazánk Kína egyik első számú turisztikai piaca a térségben.

Természetesen a beruházások jelentik most a fő kapcsolódási pontot a két ország között gazdaságilag. 2020 után az idei esztendőben ismét Kínából jön a legtöbb beruházás

– jegyezte meg Szijjártó Péter.

Érintette azt is, hogy a világ tíz legnagyobb elektromosakkumulátor-gyárából hat kínai, s közülük három is elkötelezte magát Magyarország mellett.

„Ezáltal megkapjuk a lehetőséget, hogy az európai gazdaság jövőjét alapvetően befolyásoló technológiai fordulatban az élenjárók között legyünk, tehát a legtöbb profitot tudjuk ebből magunknak megszerezni” – jelentette ki a tárcavezető.

Közölte, hogy több kínai vállalatvezetővel is találkozott, akik elmondták, hogy magyarországi beruházásokat terveznek, miután hallottak az ottani kiváló körülményekről.

Rovatok