Index Vakbarát Hírportál

Minden évben megtarthatják a Magyar Vállalkozók Napját

2023. október 18., szerda 17:21

Fónagy János, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) parlamenti államtitkára önálló képviselői indítványt nyújtott be annak érdekében, hogy az Országgyűlés minden év december első péntekét a Magyar Vállalkozók Napjává nyilvánítsa – jelentette be szerdai közleményében a minisztérium.

Huszonnégy évvel ezelőtt Demján Sándor, a VOSZ örökös elnökének kezdeményezésére rendezték meg először a Vállalkozók Napját, amely azóta hagyománnyá vált. Fónagy János kiemelte, hogy „az Országgyűlés e nemes hagyomány előtt tiszteleghet, kifejezve a vállalkozók és a vállalkozások elévülhetetlen érdemeit és mindennapos értékteremtő munkáját”.

Megjegyezte, hogy a kezdeményezést Orbán Viktor miniszterelnök és Nagy Márton miniszter is támogatja – közölte a GFM.

Az országgyűlési képviselő emlékeztetett, hogy a Gyurcsány korszakhoz képest az elmúlt 13 év szisztematikus munkájának köszönhetően hazánk mára morális, politikai és társadalmi értelemben is visszanyerte szuverenitását. A beruházások a GDP 28 százalékára emelkedtek, a fizetések megháromszorozódtak és mára már 1 millióval dolgoznak többen, a regisztrált munkanélküliek száma pedig történelmi mélyponton van.

Ezeket a gazdasági eredményeket döntő mértékben a több százezer magyar vállalkozás és gazdasági szereplő teljesítménye tette lehetővé. Ez előtt büszkeséggel és elismeréssel kell adóznunk, ezt szolgálja a Magyar Vállalkozók Napja – írta közleményében a GFM.

Rovatok