Index Vakbarát Hírportál

A vártnál kisebb bevételt ért el a Nestlé

2023. október 19., csütörtök 14:02

A svájci Nestlé, a világ egyik vezető élelmiszeripari cége az elemzők által vártnál kisebb bevétellel zárta az év első kilenc hónapját – derült ki a vállalat csütörtökön közzétett jelentéséből.

A januártól szeptember végéig tartó időszakban a cég globális bevétele 0,4 százalékkal, 68,8 milliárd svájci frankra csökkent éves összevetésben – írja az MTI.

Az árbevétel 7,8 százalékos organikus (vállalati akvizíciók és árfolyam-ingadozások hatásaitól megtisztított) növekedése az értékesítési volumen 0,6 százalékos csökkenésének és a 8,4 százalékos áremelésnek tulajdonítható. Az elemzők előzetesen jelentősebb, 8,1 százalékos organikus bevételnövekedést vártak. Az áremelés mértéke is elmaradt az elemzői várakozásokban szereplő 8,6 százaléktól.

A vállalat az idén folytatta az áremelést, miután a magas nyersanyagárak hozzájárultak a tavalyi profit csökkenéséhez. Mark Schneider vállalatvezető korábbi nyilatkozata szerint a nyersanyagárak okozta károk ellensúlyozása érdekében vált szükségessé az áremelés folytatása. A tavalyi 8,2 százalékos áremelés nem ellensúlyozta teljes mértékben a megnövekedett költségeket, amelyeket egyebek mellett az arabica kávé és a tejtermékek drágulása okozott.

Az árképzés ezentúl márka és ország szerint célzottabb lesz, ettől azt várják, hogy az értékesítési volumen pluszba fordul az év második felében

– derült ki Mark Schneider csütörtöki nyilatkozatából.

A januártól szeptember végéig tartó időszakban a termékkategóriák közül a Purina PetCare járult hozzá a legnagyobb mértékben az organikus növekedéshez, amelyet a Purina ONE, a Purina Pro Plan és a Felix állateledel-márkák erőteljes, két számjegyű százalékos organikus növekedése hajtott. Az édességek szegmensében az organikus növekedés százalékos mértéke szintén két számjegyű volt, egyebek mellett a KitKat iránti élénk keresletnek köszönhetően. Emellett a Maggi termékek iránti kereslet is kedvezően alakult. Európában kiemelkedő növekedést ért el a Nescafé is.

A Nestlé csütörtökön megerősítette előrejelzését, miszerint az idei évre 7-8 százalékos organikus bevételnövekedést vár. A vállalat részvénye több mint 2,0 százalékos mínuszban állt csütörtökön 12.15 óra körül a zürichi tőzsdén.

A Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat októberben közzétett összegzése szerint a Nestlé a tizedik legértékesebb európai márka. A Nespresso márkaértéke nőtt a legnagyobb mértékben egy év alatt, 245 százalékkal, 2,8 milliárd euróra, és ezzel bekerült az 500-as klubba, Európa 500 legértékesebb márkái közé, rögtön a 219. helyre. Ugyancsak a Brand Finance adatai szerint a Nestlé a világ legértékesebb élelmiszermárkája.

Magyarországon a Nestlé több mint 30 éve van jelen. A svájci vállalat Magyarországon három gyárában – Szerencsen, Diósgyőrben és Bükön –, illetve budapesti központjában összesen több mint 2900 embert foglalkoztat.

Október elején adták át a Nestlé kapacitásbővítő beruházását Bükön. A Nestlé mintegy 90 milliárd forintért bővítette hobbiállateledel-gyártó telephelyének kapacitásait, és így 280 új munkahelyet teremtett.

Rovatok