Index Vakbarát Hírportál

Több száz millió forinttal megdrágult a Hungaroring felújítása

2023. október 19., csütörtök 07:41

„Előre nem látható pótmunkák miatt” módosult a Hungaroring teljes megújítására kiírt közbeszerzés: ez csaknem 700 millióval növeli meg az eredetileg tervezett árat.

Több száz millió forinttal drágult meg a tervezett összeg a bokszutca és a motorhome-ok számára épülő depó, valamint a hozzájuk funkcionálisan kapcsolódó új főlelátó és rendezvénytér megvalósításához – írja az mfor.hu

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója nyáron jelentették be, hogy meghosszabbították a Formula–1-es Magyar Nagydíj 2027-ig szóló szerződését 2032-ig, amelynek a feltétele azonban, hogy a 2026-os futamig készüljön el a Hungaroring teljes megújítása. Az államtitkár ekkor azt mondta, hogy terveik szerint év végére születik majd meg a munkákra vonatkozó közbeszerzési eljárás eredménye, majd a kormány támogató döntése után 2024 elején lép hatályba a szerződés és elkezdődhetnek az előkészületi munkálatok – idézte fel a lap. 

Nem látták előre az okokat

A közbeszerzés nyertesei már 2021 óta megvannak: egyikük a FEJÉR Tervező és Mérnökiroda Kft., továbbá a DVM Group Kft. és a S.A.M.O. Építésziroda Kft.

A munkákat 475 napra írták ki, és 1 393 000 000 forintról szóltak, ám 

szeptember 29-én „módosítani kellett a közbeszerzést előre nem látható pótmunkák miatt”, amelyek 2 089 500 000-ra módosították az árakat.

A HUNGARORING Sport Zrt. eredetileg tervezett fejlesztése magában foglalta a meglévő paddocképület (bokszutca) bontását, egy korszerű, gazdaságosan üzemeltethető, minden sportszakmai igénynek megfelelő új épület építését 4 technikai és 36 versenyboksz kialakításával, az FIA-előírásoknak megfelelő versenyirányítási központ létrehozásával, media centerrel, vendéglátási és VIP-területekkel, üzemeltetési és versenyirodákkal, tetőterasszal, illetve a paddocképület mögötti terület kibővítésével, ahol depó létesülne a motorhome-ok számára.

A tervek szerint egy új lelátórész és kommentátorfülke, valamint VIP-terasz is épül. 

Az európai közbeszerzési értesítő szerint azért változtattak, mert módosított ütemezési vázlattervet és kivitelezési dokumentációt kell készíteniük és engedélyeztetni azt a hatóságokkal. 

A közbeeső póttervek 696 500 000 forinttal, azaz csaknem 700 millióval növelik meg az eredetileg tervezett árat.

Rovatok