Index Vakbarát Hírportál

Az Agrárminisztérium ellentmondásokat lát az európai mezőgazdaság szabályozásában

2023. október 24., kedd 21:36

A környezeti fenntarthatóság számít civilizációs szempontból a mai kor egyik legnehezebb témakörének, s bár közösségi szinten sokan foglalkoznak a fenntartható fejlődés megvalósíthatóságával, egyénileg is sokat lehet tenni ennek érdekében – mondta Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

Feldman Zsolt a Múzeumba zárt jövő? Fenntarthatóság: álom és valóság címmel rendezett konferencián tartott beszédet a Magyar Nemzeti Múzeumban.

„Az uniós gazdáktól szigorú szabályokat követelünk a természeti erőforrások védelme érdekében, miközben harmadik országok számára nem támasztunk ilyen nehéz termelési feltételeket, a globálissá vált kereskedelem révén pedig a legtávolabbi földrészekről is érkezik nem fenntartható módon előállított mezőgazdasági termény” – mondta az államtitkár.

Feldman Zsolt feszítő ellentmondásként értékelte az európai mezőgazdaság szabályozását, amelyekről a tudomány eszközeit felhasználva kell döntéseket hozni.

Néhány példával ezt alátámasztva elmondta: az intenzív állattartáshoz képest többszöröse a környezeti lábnyoma a magasabb állatjóléti sztenderdeket jelentő szabad tartásnak, a forgatás nélküli talajművelés uniós részről elvárt ösztönzése pedig igen nehéz a szintén elvárt növényvédőszer-korlátozás mellett az agro-ökológiai programban, hiszen így rendkívül nehéz a gyomosodást kezelni.

Az uniós előírások egyre több elvárást támasztanak a gazdálkodók felé

A mezőgazdaság szerepvállalása a fenntarthatóságban megkerülhetetlen – állította az államtitkár. Ugyanakkor az agráriumot gyakran éri támadás, sokszor alaptalanul, hiszen az uniós előírások egyre több elvárást támasztanak a gazdálkodók felé, amelyek a jövedelmezőség csökkenése miatt sokszor eddigi megélhetésüket teszik a valóságban kockára. Ezért fontos az európai agrártámogatások kompenzációs szerepe.

2023-ban teljesen megújult az agrártámogatási rendszer feltételrendszere, környezeti szempontból sokkal szigorúbb lett.

Itthon az egyensúly került előtérbe a környezeti fenntarthatóság és aközött, hogy a gazdálkodók végre is tudják hajtani az előírásokat.

Magyarországnak a KAP Stratégiai tervben olyan vállalásokat kellett tennie a támogatásokért cserébe, hogy 2027-ig termőföldjeinek 30 százalékán, körülbelül 1,6 millió hektáron talajjavító és talajvédelmi beavatkozásokat végeznek a gazdálkodók.

Magyarország vállalta, hogy a levegőminőség javítását szolgáló gazdálkodási gyakorlatokat 715 ezer hektáron, termőföldjei 13,5 százalékán alkalmazza, emellett közel 1,2 millió hektáron fenntartható tápanyag-gazdálkodás megvalósítását vállalta a természetesen gazdálkodók tevékenysége révén – sorolta Feldman Zsolt az AM közleménye szerint.

Rovatok