Index Vakbarát Hírportál

Mindent elsöprő döntést hozott a kormány, alapjaiban változhat meg a családok élete

2023. október 26., csütörtök 13:44

A mostani bejelentés jobb konstrukció, mint a korábbi volt, és valószínűleg komolyan segíti majd a gyermeket tervező párokat – nyilatkozta az Indexnek Gergely Péter. A BiztosDöntés pénzügyi szakértője szerint a kormány a csok plusz rendszerrel lényegében három típusú támogatási formát gyúr össze. Az így létrehozott családtámogatási forma egyedülálló a világon.

„A támogatott hiteleket sokkal jobb ösztönzőknek tartom, mint a vissza nem térítendő támogatásokat, ezért úgy vélem, hogy a kormány elég jó konstrukciót rakott össze” – mondta az Indexnek Gergely Péter, a BiztosDöntés pénzügyi szakértője azzal kapcsolatban, hogy a kabinet szerdán rendhagyó Kormányinfó keretében bejelentette: január elsejétől érkezik a csok plusz, amely az eddigi – három- vagy többgyermekes családoknak – 10 plusz 15 millió forint helyett immár akár 50 millió forintot is jelenthet.

Az eddigi összegek jelentősen emelkednek, három gyerekre már 50 millió forint is lehet a támogatott hitel összege. Bár a részletszabályokat a kormány még nem hirdette ki, Csák János kulturális és innovációs miniszter az alábbi részleteket ismertette:

Gergely Péter lapunknak kiemelte, ezzel a döntéssel összegyúrtak három típusú támogatási formát, amelyek innen-onnan ismerősek lehetnek: a kamattámogatott hitelt, a hitelelengedést és a gyermek megszületése után igényelhető törlesztési szünetet.

Ilyen értelemben az új csok olyan, mint egy lakáscélú babaváró hitel.

Szigorításként értelmezhető, hogy a meglévő gyermekekre nem igényelhető, „viszont azt is látni kell, azok a családok, amelyek már 2-3 gyermeket nevelnek, feltehetően nem is akarnak többet, és nem az első lakásukat vásárolják vagy építik, általában nem a leginkább támogatásra szoruló csoportot alkotják. Akik eddig közülük jogosultak voltak a csoktámogatásra, jelenleg is rendelkeztek bizonyos egzisztenciával” – összegezte. További pozitívum, hogy

AZ ÉLETKORHATÁRT NEM 30, HANEM 41 ÉVBEN HATÁROZTÁK MEG.

Lényegében a vissza nem térítendő támogatás ugyan megszűnik – kivéve a falusi csok esetében, amelyhez szintén illeszthető az új csok plusz –, ugyanakkor sokkal kedvezményesebb ösztönzőrendszer mellett döntött a kormány.

Hatékony döntés a legjobbkor

Jelentősen alacsonyabb lett a minimális önerő, a 10 százalékos határral elképzelhető, hogy számos család adósságcsapdába kerülhet, ugyanakkor a pénzügyi szakértő szerint rengeteg országban kevesebb az önerő. Az adósságfékszabályok bevezetése következtében napjainkban a bankok már fegyelmezettebben hiteleznek. A fiatalok legnagyobb problémája az önerő összegyűjtése, hiszen ha jól is keresnek, 30-35 éves korukra még nem rendelkeznek akkora megtakarítással, amekkora a jelenlegi ingatlanárak mellett elegendő egy lakás megvásárlásához szükséges hitelhez.

RÁADÁSUL A BABAVÁRÓ HITEL ÖNERŐKÉNT IS FELHASZNÁLHATÓ.

Az intézkedés szinte biztosan felpörgeti a hitelpiacot, ám nem azonnal és feltételek mellett – a társadalombiztosítási (tb-) jogviszony továbbra is elvárás, ez jelentheti az egyik legnagyobb problémát a pároknak.

A korábbi csok nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket a demográfiai mutatókban. Itt erre több esély van, mint ahogy a babaváró hitel miatt is vannak, akik úgy döntenek, hogy vállalnak gyermeket, vagy mégis eggyel többet, és valamivel hamarabb

– fogalmazott a szakértő, aki a kockázatokkal kapcsolatban is kiemelte, hogy a 10 éves bentlakási kötelezettség feltehetően marad, valamint a büntetőkamat és a visszafizetési kötelezettség is, amennyiben nem születnek meg a tervezett gyerekek.

Csák János utalt arra, hogy a részletszabályok november derekán jöhetnek, addig továbbra is kérdés, hogy változik-e bármi más a jelenleg érvényes feltételek közül: lazulnak-e a tb-jogviszonyra vonatkozó szabályok, mi lesz a csokhoz kapcsolódó egyéb támogatásokkal, kedvezményekkel, például az illetékmentességgel vagy az áfaelengedéssel.

Kérdéses maradt, hogy változnak-e a jelzáloghitel-elengedésre vonatkozó szabályok: jelenleg az 1+4 millió forint jelzáloghitel-elengedés minden lakáscélú hitelre, így a csokhitelre is kérhető. Tisztázatlan, hogy marad-e a felállás, hiszen az új csok plusz eleve tartalmaz hitelelengedést. Egyedülállók és élettársak nem vehetik fel, csak házastársak. Telekvásárlásra nem igényelhető. Illetve további kérdés, hogy mennyi idő alatt kell teljesíteni a gyermekvállalást.

A kormany.hu-n szereplő tájékoztatás szerint a vissza nem térítendő támogatás továbbra is jár: 1 gyerek esetén 1 millió forint, 2 gyermek esetén 4, 3 gyermek esetén pedig 15 millió forint. Ennek tisztázása a részletszabályokból fog kiderülni. 

Lesz-e árfelhajtó hatás?

Balogh László, az ingatlan.com szakértője a bejelentéssel kapcsolatban kiemelte, az új lakástámogatási program alapvetően a babaváró logikáját követi. Továbbá két ok miatt sem kell rövid távon az ingatlanárak emelkedésével számolni a csok plusz miatt:

a lakáspiacról az elmúlt másfél évben a vevők 40 százaléka eltűnt a magas hitelkamatok miatt, aminek következtében az árak csökkenésnek indultak. A csokos vásárlók pedig eddig is kevesebben voltak, mint a lakástámogatás nélküli vevők, ráadásul a jövőre hatályba lépő csok plusz már csak a gyermeket vállaló családok számára lesz elérhető.

Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a csok plusz alapesetben egy visszafizetendő kedvezményes hitel, amit az eladók sokkal kevésbé tudnak beárazni, mint egy vissza nem térítendő támogatást.

A szakember szerint habár a csok plusz árnövelő hatása korlátozott, de a lakáspiaci forgalmat közvetlenül és közvetve is élénkítheti. „A magas hitelkamatok miatt leállt a lakáspiaci körforgás, mert a hitelből vásárló vevők hiányában azok sem tudtak továbbköltözni, akik hitel nélkül, de a meglévő lakásuk eladásából finanszírozták volna következő otthonukat. Ha a csok plusznak köszönhetően több ezer elsőlakás-vásárló fiatal és nagyobb otthonba költöző család jelenik meg az ingatlanpiacon, az újraindíthatja a lakáspiaci folyamatokat. Ezzel pedig azok az eladók is jól járhatnak, akik nem vesznek igénybe állami támogatást a továbbköltözéshez” – mondta.

Gergely Péter megjegyezte: a korábbi csok emelte az ingatlanárakat, szerinte előbb-utóbb a mostani intézkedésnek is ez lesz a következménye. Főleg azért, mert ezek már értelmezhető hitelösszegek, még a mostani ingatlanárak mellett is. Az ingatlanpiac konszolidációjához ugyanakkor ez kevés, az is kell, hogy az infláció csökkenjen, és helyreálljon a gazdaság. Úgyhogy ez az emelő hatás valószínűleg nem azonnal jelentkezik majd. Azt sem tartom valószínűnek, hogy a jövő év elején rögtön lendületet kap a lakáshitelezés, robbanásra nem számítok – húzta alá.

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök [elöl j2] kormányülésen beszél a Karmelita kolostorban 2022. október 19-én. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán / MTI)

Rovatok