Index Vakbarát Hírportál

Mindent kitett az asztalra a Media Markt, hatalmas változások jönnek a boltjaikban

2023. október 27., péntek 12:56

„A választási év hiperturbulenciát okozott, felfűtötte a gazdaságot, feltolta a GDP-t, növelte a kiskereskedelmi szektort, most pedig van egy kijózanodás” – jelezte lapunknak Szilágyi Gábor, a magyarországi Media Markt ügyvezetője. A hazai piacvezető műszaki kiskereskedelmi lánc vezetője szerint idén még negatív marad a kép, a jövő évtől viszont normalizálódik a gazdasági helyzet, elkezdődhet helyreállni a kiskereskedelem. A Media Markt szerint öldöklő verseny folyik a vásárlókért, a kereskedők előre menekülnek, fejlesztenek, így ők is új termékekkel jelentkeznek, amelyekről az Index jelenlétében lerántották a leplet.

Szilágyi Gábor, a Media Markt ügyvezetője egy háttérbeszélgetésen lapunk kérdésére elmondta, hogy egyelőre nem érzik azt a szeptember óta tartó fordulatot a reálbérekben, amiről Gulyás Gergely miniszter beszélt szintén az Index kérdésére a szerdai Kormányinfón

A miniszter szerint csak a béremelések segítenek azon, hogy megálljon az életszínvonal-romlás, de itt jók a kilátások, szeptemberben már magasabb lehetett a bérdinamika, mint az infláció. A Media Markt ügyvezetője szerint ha a reálbér el is kezd növekedni, annak a hatása akkor is csak később, hónapok múlva érződik majd a boltokban, ráadásul a béremeléseket jellemzően januárban kapják meg a munkavállalók.

Lelkesedés után jött a kijózanodás

A tavalyi kormányzati transzferek hiperturbulenciát okoztak, felfűtötték a gazdaságot, feltolták a GDP-t, növelték a kiskereskedelmi szektort – jelezte Szilágyi Gábor, a Media Markt ügyvezetője, megjegyezve, hogy ez részben hozzájárult az infláció növekedéséhez is az orosz–ukrán háború és az energiaválság mellett. A növekvő infláció és az életszínvonal romlása pedig csökkentette a vásárlók jövőbe vetett bizalmát, összecsukta a pénztárcáikat. 

Az ügyvezető szerint a következő intézkedések dobhatták meg tavaly leginkább a Media Markt forgalmát:

A műszaki beépíthető termékek keresletét akkor 40-50 százalékkal dobhatták meg a kormányzati intézkedések, most azonban ebben jelentős visszaesést tapasztalnak, az építőipar gyengélkedése ezt a szegmenst is hideg zuhanyként érte.

2023 februárjáig felfokozott, dinamikus, két számjegyű fejlődés volt megfigyelhető a kiskereskedelmi és műszaki szektorban, szembementünk a környező országokkal, akik már hamarabb fékeztek – ismertette a háttérbeszélgetésen Szilágyi Gábor.  

2023 abszolút a kijózanodás éve

– fogalmazott a Media Markt ügyvezetője, elmagyarázva, hogy idén március óta visszaesés van a kiskereskedelmi forgalomban, ez tart még a jelen pillanatban is, és nem látják a jelét annak, hogy a közeljövőben javulna a makrokörnyezet. A piacvezető műszaki kiskereskedelmi lánc vezetője szerint szinte törvényszerű volt, hogy az uniós rekorder magyar infláció és az azt kísérő magas kamatszint visszaesést okozzon a szektorban, a tavalyi állami transzfereket mostanra megette az áremelkedés.

Szilágyi a jövő év közepére teszi a visszapattanást, akkor ugyanis tartósan egy számjegyűre olvadhat az infláció és a kamatok is, addig viszont stagnáló piacra számít. Elmondta, hogy tavaly szeptemberhez képest a műszaki piacon tízszázalékos visszaesést tapasztaltak az idén.

Szintet lép a Media Markt

Szilágyi Gábor elárulta, hogy a kiskereskedelmi szektor költségei jelentősen megugrottak, ebből is főleg a marketing, humán erőforrás és a logisztika nőtt két számjeggyel.

A növekvő költségek ha 2024-ben nem párosulnak bővülő bevételi oldallal, az nagyon sok kereskedőt nehéz helyzetbe fog hozni

– figyelmeztetett a Media Markt vezetője, megjegyezve, hogy éppen ezért sok kereskedő előre menekül, fejleszt, és az árak csökkentésével versenyez. A Media Markt például dobozokat mozgató kereskedőből egy omnichannel, azaz mindencsatornás – online és offline – kereskedővé válik. Ebben látják a kitörési lehetőséget.

Bombera Zsolt, a Media Markt omnichannel értékesítési igazgatója elmagyarázta, hogy szimpla eladóból összetett szolgáltatóvá akarnak válni, akik a vevőket végigkísérik a vásárlás minden pontján. Kifejtette: Amikor felmerül az emberben egy vágy vagy igény, akkor választ egy kereskedőt, beszélget valakivel, majd megvásárolja a terméket, és használja. A Media Markt az előbbi lépések mindegyikénél jelen akar lenni, legyen az akció vagy kényelmi szolgáltatás, például házhoz szállítják a műszaki termékeket, és a vevő kérésére be is üzemelik azt. Ha pedig probléma adódna a termékkel, akkor visszaveszik. „Egy wow-élményt akarunk teremteni online és offline egyaránt” – szögezte le Bombera Zsolt. Hozzátette, hogy ebben elengedhetetlen az ügyfélszolgálat készséges hozzáállása, kedvessége is, éppen ezért a közelmúltban ezer dolgozójukat küldték el továbbképzésre.

Új termékekkel is készül a műszaki lánc

Bombera Zsolt rávilágított, hogy a mobilpiac hatalmas, és az emberek szerződést készülékre az egyes szolgáltatóknál tudnak kötni.

Ez Nyugat-Európában teljesen máshogy alakult, Magyarországon pionír módon szeretnénk erre a piacra belépni multi service szolgáltatóként. Minden mobilszolgáltató ajánlata megtalálható lesz nálunk

– jelezte a cég értékesítési igazgatója, megjegyezve, hogy a Vodafone-nal már nyélbe ütötték a megállapodást, ezt bővítik majd a többi szolgáltatóval később. A vásárlók ebből úgy profitálhatnak, hogy helyben tudják összehasonlítani az összes szolgáltató kínálatát, ki tudják választani az igényeiknek legmegfelelőbb konstrukciókat.  

Szilágyi Gábor az idei Black Fridayről elmondta, hogy idén a tavalyihoz képest visszaesésre számítanak, azonban számításai szerint még így is bőven megelőzik majd a 2021-es év számait, tehát a helyzetet összességében nem látja borúsnak. Emlékeztetett, hogy bár idénre a felméréseik szerint a magyarok még negatív képet festenek a kilátásokról, jövőre már sokkal fényesebb képet látnak maguk előtt honfitársaink.

(Borítókép: Kovács Tamás / MTI)

Rovatok