Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: Dél-Magyarországra érkezhet a legtöbb beruházás

2023. november 6., hétfő 17:28

Minden adott ahhoz, hogy a magyar kormányzati beruházásösztönzés stratégiai fókusza Dél-Magyarországra irányuljon mostantól – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pécsett.

A tárcavezető a Joint Venture Szövetség (JVSZ) rendezvényén leszögezte, hogy noha a magyar gazdaság továbbra is Budapest-központú, az elmúlt hat-nyolc évben sokat javult az egyensúlytalanság a beruházások földrajzi elhelyezkedésének tekintetében. 

Szijjártó Péter kijelentette, hogy 

a kormány kiemelt fókuszt fog helyezni a Szeged-Pécs-Békéscsaba sávra a következő időszakban.

„Miután a keleti és a nyugati országrészek tőkevonzó és beruházásvonzó képességét nagyjából egyensúlyba hoztuk, innentől kezdve a magyar kormányzati beruházásösztönzés stratégiai fókusza Dél-Magyarországra [kell] irányuljon“ –  szögezte le az MTI szerint a miniszter. 

Mint közölte, fel kell deríteni, majd meg kell szüntetni azokat az okokat, hogy eddig miért nem sikerült Baranya vármegyébe több és nagyobb beruházást hozni.  A politikus szerint ennek egyik fő oka, hogy eddig nem volt erre alkalmas, elég nagy, jó közlekedési kapcsolatokkal rendelkező, jól közművesíthető terület. 

Ezt sikerülhet megszüntetni egy 600 hektáros ipari beruházási terület létrehozásával Kővágószőlős és Kővágótöttös környékén, majd használhatóvá kell tenni a Pécs-Pogány repülőteret, mint az Győrben is történt nagy sikerrel.   Emellett fontos lépés, hogy jövő év végére kész lesz a közvetlen gyorsforgalmi összeköttetés Pécs és Eszék között, illetve napirenden van a mohácsi Duna-híd kérdése is – tudatta, és érintette a paksi bővítés rendkívüli szükségességét is.

Hangsúlyozta, hogy 2010 és 2022 között Baranya vármegyében

az ipari termelés 280 milliárdról 960 milliárd forintra emelkedett, a munkanélküliség pedig 13 százalékról 4 százalékra esett.

„Az elmúlt 12-13 év fejlődése eléggé stabil alapot és jó ugródeszkát ad nekünk ahhoz, hogy a következő időszakban itt még ennél is látványosabb fejlődést tudjunk elérni" – összegezte az MTI Szijjártó Péter álláspontját. 

Rovatok