Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter a legújabb magyarországi autógyárról: Nem is akarom kommentálni

2023. november 6., hétfő 12:29

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ATV-nek elmondta, sem megerősíteni, sem kommentálni nem szeretné azokat a sajtóhíreket, miszerint a kínai BYD Magyarországon építheti meg az első európai autógyárát.

A világ második legnagyobb elektromosautó-óriásaként jegyzett kínai BYD Magyarországon építheti meg az első európai autógyárát. A Frankfurter Allgemeine Zeitung birtokába jutott, meg nem erősített információk szerint a Tesla egyik legnagyobb kihívója már meghozhatta a döntést a magyarországi beruházás végrehajtásáról. 

A BYD-nek Komáromban már van egy üzeme, 2017 óta zajlik ott az elektromos buszok gyártása, idén nyáron pedig bejelentette a cég, hogy 10 milliárd forintos beruházással akkumulátor-összeszerelő üzemet létesítenek Fóton.

A kínai partner részéről komolyak a szándékok

Totalcar a forrására hivatkozva arról írt, hogy a beruházás egy személyautó-összeszerelő üzemről szól, „de a hivatalos bejelentés lesz a biztos”. A cég szándékai mindenesetre komolyak, a BYD már két kereskedést is nyitott Budapesten.

A cég már korábban elhatározta, hogy belép a magyar piacra, az autógyártó első körben három modellt értékesít idehaza, melyekre többfajta garanciát is vállal.

Szijjártó nem akarta kommentálni a sajtóhíreket

Nem is akarom kommentálni. Mi ragaszkodunk ahhoz a gyakorlatunkhoz általánosságban – függetlenül értesülésektől vagy bármilyen cégnévtől –, hogy bármilyen, Magyarországra irányuló beruházást csak akkor jelentünk be, ha arról megállapodás születik

– felelte az ATV megkeresésére Szijjártó Péter.

Hozzátette, hogy az ügyben, amit a német újság felvetett, „semmi olyan információt nem tud mondani, ami konkrét lenne, vagy közérdeklődésre tarthatna számot”.

Rovatok