A német vállalatok vezetői nem sajtóhírek, hanem saját tapasztalataik alapján döntenek magyarországi beruházásokról, így addig fejlődni fog a kétoldalú gazdasági együttműködés, amíg az a valóságra alapul – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Pécsett.
A tárcavezető a német hátterű Körber Hungária beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a több mint 5,6 milliárd forint értékű fejlesztés keretében az élelmiszer- és dohányipari gépek gyártására szakosodott üzem bővíti a kapacitását, és növeli a hatékonyságát.
A 850 millió forint állami támogatásban részesülő projekt keretében a mintegy 1200 embernek munkát adó vállalat napelemparkot is ki fog építeni – tájékoztatott. Kiemelte: hazánkban van a négy földrészen több mint huszonöt gyártási központtal jelen lévő konszern második legnagyobb telephelye, a most bejelentett beruházásért pedig nagy verseny folyt.
Ez is alátámasztja azt, hogy az üzletemberek alapos emberek, a német üzletemberek meg pláne, és a tapasztalatok, nem sajtóhírek alapján hoznak döntéseket. Mindaddig, amíg a magyar–német gazdasági együttműködés a valóságra alapul, addig az fejlődni is fog, mint ahogyan láthatjuk most itt, Pécsett is
– jelentette ki.
Ezután a projekt jelentőségét hangsúlyozta a gazdasági növekedés és a teljes foglalkoztatás fenntartása terén, illetve kitért a kormány által fontosnak tartott fenntarthatósági szempontokra is.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az elmúlt egy-másfél évtizedben válságról válságra bukdácsolt a világ, új rend van kialakulóban.
Nekünk itt, Magyarországon nem pusztán az a célunk, hogy ezeket a válságokat túléljük, hanem az, hogy minden egyes válság után erősebbek legyünk, mint voltunk előtte
– mondta.
„Amikor Magyarország gazdasági szövetségeseit listázzuk, akkor az első helyen egyértelműen Németország áll, hiszen a Németországból érkező beruházók alkotják ma a legnagyobb beruházói közösséget, és Németországgal a legnagyobb a kereskedelmi forgalmunk is” – tette hozzá.
A miniszter leszögezte, hogy a magyar–német gazdasági együttműködés a krízisek alatt is folyamatosan erősödött, ez az egyik legfőbb oka annak, hogy hazánk megerősödve tudott kikerülni a nehézségekből.
Közölte: a 2014-ben elindított beruházásösztönzési rendszer keretében már 187 német vállalati beruházáshoz nyújtottak támogatást összesen 4000 milliárd forint értékben.
Eközben tájékoztatása szerint a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly átlépte a rekordot jelentő 67 milliárd eurót, és az idei év végére meglehet a 70 milliárd euró is, amit az is segít, hogy 2023-ban Kínát követően Németországból érkezik a második legtöbb beruházás Magyarországra.