Komoly adókönnyítést kap a telekommunikációs szektor, ezért viszont elvárja a kormány, hogy 2030 előtt teljesüljön a nemzeti digitalizációs stratégiában megfogalmazott fejlesztések jelentős része – jelentette be Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.
A 4iG csoport 2028-ig 150 milliárd forint értékű mobil- és vezetékes hálózati beruházást valósít meg Magyarországon, amivel a jelenlegi gigabites szolgáltatási területéhez képest további 1,1 millió háztartásban teszi elérhetővé a gigabitképes hálózatot vezetékes vagy nagy kapacitású 5G vezeték nélküli technológiák használatával – ezt tartalmazza az a szándéknyilatkozat, amelyet ma írt alá a kormány nevében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és Jászai Gellért, a 4iG Csoport elnöke.
Jászai Gellért szerint a digitalizáció Magyarország társadalmi és gazdasági fejlődésének, valamint versenyképességének az egyik legfontosabb hajtóereje. A digitalizáció fejlődésével mindenki nyer: az állam, az állampolgárok és a hazai vállalatok is.
A 4iG a mostani vállalásával hozzásegíti a kormányzatot ahhoz, hogy a nemzeti digitalizációs stratégia céljai már 2030 előtt teljesüljenek
– mondta az elnök.
A fejlesztések révén a lakosság közel száz százaléka számára válik majd elérhetővé a szélessávú internet és a nagy felbontású televíziós szolgáltatások használata. Budapesten és az agglomerációban, a vármegyeszékhelyeken és a főközlekedési úthálózat mentén pedig legalább 1000 nagy kapacitású bázisállomás épül majd ki és teszi elérhetővé a legmodernebb 5G-technológia használatát.
A 4iG nemzeti bajnoknak számít, olyan cégek sorába illeszkedik, mint az OTP, a Mol vagy a Richter Gedeon – mondta Nagy Márton. A gazdaságfejlesztési miniszter szerint a cég rendkívül komoly fejlesztései révén meghatározóvá vált nem csak a telekommunikációs szektorban, hanem az egész gazdaságban. Ráadásul a magyar cégek kifektetései körében is egyre hangsúlyosabb szerepe van, hiszen a Balkánon számos országban indított jelentős fejlesztéseket.
A bank, a média és az energiaszektor mellett a telekommunikációs szektor olyan terület, ahol a kormány célja a hazai tulajdon részarányának növelése. Az látható, hogy ebben a szektorban a hazai részesedés megfelelően emelkedik.
A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország az unió 10 digitálisan legfejlettebb országa közé tartozzon.
Ezekben a fejlesztésekben nemcsak az állam, hanem a vállalkozói szektor transzformációja is fontos. A sikeres digitalizációs transzformáció a másik fontos cél, a zöld transzformáció sikerét is biztosítani tudja. Azt szeretnék, ha minél nagyobb arányban használnák a vállalatok a digitális megoldásokat, többek közt a mesterséges intelligenciát. Ezen célok elérése érdekében kötik meg ma ezt a megállapodást a 4iG Csoporttal – mondta a miniszter.
A megállapodás értelmében az együttműködés a távközlési hálózatok fejlesztésén túl a határon túli magyarság digitalizálására is kiterjed.
A kormány a vállalások ellentételezéseként vállalta, hogy 2024. január 1-jétől megszünteti a hírközlési szolgáltatókat terhelő közműadót, valamint 2025-től megszűnik a szektort sújtó különadó is.
A miniszter hangsúlyozta: a mostani megállapodást megelőzően hasonló együttműködési megállapodást írtak alá a Magyar Telekommal is, hogy valóban minél hamarabb, minél szélesebb körben segítsék a digitalizációs fejlesztések a magyar családokat és vállalatokat is.
(Borítókép: Clara Margais / Getty Images)