Index Vakbarát Hírportál

Kína már nem egyenlő a gagyival, de van egy jelentkező a szerepre

2023. november 12., vasárnap 17:23

Hszi Csin-ping kínai elnök folyamatosan hangoztatja vízióját, amely szerint Kína 2035-re a világ egyik leginnovatívabb országává válik – jelezte az Indexnek Santo Martin. A Makronóm Intézet vezető elemzője szerint Kína valóban felível, és a „leggagyibb” helyett most már a „legjobb ár-érték arányú” jelző illik jobban a termékeire. A távol-keleti ország régi helyére pedig már van egy ígéretes új jelentkező, a szélsebesen növekvő India.

„A Made in China kifejezés pejoratív felhangját már egyre inkább csak a múltból cipeljük magunkkal” – véli Santo Martin. A Makronóm Intézet vezető elemzője szerint a szókapcsolatot egyre inkább felváltja a „leggagyibb” helyett a „legjobb ár-érték arányú” kifejezés.

A kínai termékek széles palettáján már évek óta megjelentek olyan minőségi, de a nyugati versenytársakéhoz képest olcsóbb termékek – például a Huawei okostelefonok és a CATL akkumulátorai –, amelyek felveszik a versenyt a fejlett országbéli konkurensekkel

– jelezte lapunknak a makrogazdasági szakértő, megjegyezve, hogy ezzel szemben Indiának még meg kell másznia ugyanazt a létrát, amit Kína már megtett. Komoly kihívás lesz azt a termékminőséget és gyártási technológiát elsajátítani, amelyet Kína 40 éven át tanult és lesett el a nyugati vállalatoktól. Ebben segített a távol-keleti országnak, hogy a kínai piacra való bejutásért cserébe közös vállalkozások alapítására kényszerítette nyugati partnereit.

Így tör Kína világvezető szerepre

Peking egyértelműen az innovációban látja a jövőt, ebbe az irányba akarja terelni a vállalkozásait is: az új kínai stratégiai ágazatok és az ezekhez kapcsolódó technológiák közé tartoznak a félvezetők, a technológiai hardverek, az autonóm vezetés és az elektromos járművek.

Az országos kutatás-fejlesztési kiadások 1 billió jüanról 2,8 billió jüanra emelkednek, ami a második legmagasabb a világon

– jelezte az Indexnek a szakértő, aki szerint a közeljövőben Kína gyártási képességei várhatóan leginkább a köztes termékek és alkatrészek, az elektromos berendezések, az elektromos gépek és a szerszámgépgyártás területén bővülnek.

A világ Kínára van utalva

„Kína feljebb kapaszkodása a globális értékláncokban azt eredményezte, hogy a világ relatív kitettsége Kínával szemben nőtt, míg Kína kitettsége a világgal szemben csökkent” – mondta a szakértő, megjegyezve, hogy ezt az eltolódó kitettséget egyre nagyobb feszültség kíséri.

A kereskedelmi viták naponta kerülnek a címlapokra, új szabályok jelennek meg a technológiai áramlások feltartóztatására, a protekcionizmus erősödik, a geopolitikai feszültségek pedig egyre hevesebbé válnak

– világított rá Santo Martin. Példaként az Egyesült Államok és Kína versenyét hozta a mesterséges intelligencia és más új technológiák kifejlesztésében. Az egész arról szól a szakértő szerint, hogy versenyelőnyre tegyenek szert egymással szemben a hatalomért, biztonságért, gazdagságért, befolyásért és státuszért folyó globális versenyben. A szakértő szerint a technológiai háborúnak két aspektusa van:

Ez utóbbi szempont jelentős következményekkel jár az EU számára, mivel veszélyes technológiai lemaradást eredményezhet, erről már korábban többször is cikkeztünk.

India versenyezhet Kínával

A Nemzetközi Valutaalap szerint India idén valamivel több mint 15 százalékkal fog hozzájárulni a globális növekedéshez, közvetlenül Kína 35 százaléka után. Összehasonlításképp az egész nyugati félteke hozzájárulása mindössze 14 százalék.

Az elemzők és üzleti szereplők jelenleg Indiát tartják a leginkább képesnek arra, hogy az alacsony költségű nagyüzemi gyártás területén bizonyos szektorokban felvegye a versenyt Kínával

– jelezte lapunknak Santo Martin. Az elemző szerint a nagyszámú fiatal népesség és a felemelkedő középosztály szintén lehetőségeket teremt a multinacionális vállalatok számára, amelyek egyre nagyobb kockázatot látnak Kínában.

India geopolitikai szempontból is kedvező helyzetben van, mivel Modi az úgynevezett globális Dél vezető szerepét igyekszik megszerezni, miközben az USA előszeretettel támogatja Pekinggel szemben

– mutatott rá. Ahogy Kína tette több mint három évtizeddel ezelőtt, úgy India is hatalmas infrastrukturális átalakításba kezd, milliárdokat költve utak, kikötők, repülőterek és vasutak építésére. Csak az idei költségvetésben 120 milliárd dollárt különítettek el a gazdasági növekedés fellendítését célzó beruházásokra. Az eredmények pedig szemmel láhatók: India 2014 és 2022 között 50 ezer kilométerrel bővítette a nemzeti autópálya-hálózatot, ami 50 százalékos növekedést jelent. Mindemellett az indiai kormány vámok és ösztönzők kombinációjával igyekszik nagyvállalatokat csábítani az országba, különösen azokat, amelyek Kínától el akarnak távolodni.

Számos kihívás tornyosul még India elé. Rendkívüli növekedése ellenére az elmúlt két évben – amikor csatlakozott a világ öt legnagyobb gazdaságának klubjához – a dél-ázsiai ország gazdasága sokkal kisebb maradt, mint Kínaé. A 2000-es évek elején Kína feldolgozóipara, exportja és GDP-je körülbelül két-háromszor volt nagyobb, mint Indiáé. Most a kínai gazdaság körülbelül ötször nagyobb: a kínai GDP 17,7 billió dollár, szemben India 3,2 billió dollárjával.

Van még hova fejlődnie Indiának

India lakossága viszonylag fiatal, a medián életkor 28,4 év. A lakosság mintegy 26 százaléka 14 év alatti, 67 százaléka 15 és 64 év közötti, 7 százaléka pedig 65 év feletti.

A hatalmas és fiatal munkaerő-állomány jelentős szerepet fog játszani az ország gazdasági növekedésében az elkövetkező években. India nagyszámú munkaképes korú lakossága készségalapú tehetségeket biztosít az indiai és globális igények kielégítésére

– értékelte az adatokat Santo Martin. A szakértő szerint ezt a népességet jellemzően azok az ágazatok foglalkoztathatják, ahol a szakképzetlen és félképzett munkaerőt könnyen be lehet vetni, például az építőipar és a gyártósori munkák. Ezzel párhuzamosan fontos lenne, hogy a munkaképes korú népesség képzett legyen a jövő munkahelyeihez. És itt jelentkeznek az első a problémák.

Kína a GDP 2 százalékát költi kutatás-fejlesztésre, míg India 0,7 százalékát.

A szakértő rávilágított, hogy a világ 20 legnagyobb bevételű technológiai vállalata közül négy kínai, egy sem indiai székhelyű. Kína állítja elő a világ 5G-infrastruktúrájának több mint felét, India csak 1 százalékát. A TikTok és a hasonló, Kínában létrehozott alkalmazások mára világelsők lettek, de India még nem hozott létre olyan technológiai terméket, amely világméretűvé vált volna. A másik nagy hátrány, ami a vállalatok befektetési hajlandóságát szintén jelentősen befolyásolja, hogy jelenleg Kína munkaereje sokkal termelékenyebb, mint Indiáé. Santo Martin szerint a nemzetközi közösség joggal ünnepelte Kína „szegénység elleni csodáját”, amely lényegében felszámolta a mélyszegénységet. „Ezzel szemben Indiában továbbra is magas a szegénység és az alultápláltság. A példákat pedig tovább lehetne sorolni” – zárta gondolatait a szakértő.

(Borítókép: Alkalmazottak dolgoznak a mobiltelefon-márkák, például a Samsung, a Huawei és a Xiaomi számára készült üvegburkolatok gyártósorán egy gyárban 2023. március 6-án a kínai Kujcsou tartománybeli Zunyi városában. Fotó: Qu Honglun / China News Service / VCG / Getty Images)

Rovatok